ázott domb áll még / egy hegy ölén, felette / felleg szállt messze

ázott domb – mint ázott ürge, ez ismert fordulat, de az ázott domb nem plasztikus, hogyan képzeljem el…
áll még – miért még? miért áll? hamarosan térdre es? miért? áll Buda még… vahonnan ez cseng a fülembe
felette – és a hegy felett nem? úgyhogy, hamár, akkor felettük…
felleg szállt messze – ha messze szállt, akkor már nem lehet felette…

szóval, ha elgondolsz egy képet, és beleképzezeled magad, akkor egy fix pontot kell választanod (konkrét és átvitt értelemben is), ahonnan elkezdesz festeni…

hiányolom a szemlélő jelenlétére történő, akár csak a leghalványabb utalást is…

az általad elképzelt feszültségből, ellentmondásból, számomra semmi nem jön át ebből a képből; nem tudok igazán mire asszociálni, hiányzanak a fogódzok, ennyire nem lehetsz talányos, nem várhatod el, hogy az üres szavakból az olvasó egyedül rakja össze a képet (leginkább valami homályos fantasy-mese hátteréül szolgáló díszletre tudok gondolni…

lehet, az egész képet kéne a fenébe hagyni, nekem se nagyon jön be (ki)

csapzott dombocska
ül a nagy hegy ölében
együtt szárítkoznak

most megint rögtönzök egy átalam még nem ferdített híres haikura…

szitakötőszem
mozaikján látom a
távoli hegyet

talán sikerült a veled szemben támasztott követelményeim egy kis részének megfelelnem (hagyom, hogy meggyőzz az ellenkezőjéről…)…