Lefelé futottad az Istenhegyit? Mert ha valami halál -nekem legalábbis- az a lefelé futás. Hogy az ember lábát szétveri, az hagyján, mert értem, miért van. De a hosszú futások végén, ha le kellett jönni az Istenhegyin (kellett a francnak, a végén inkább buszoztunk), mindig megfájdult az oldalam. Nem úgy szúrt, mint amikor beszorul a levegő, hanem valami mélyen levő, tompa, és borzasztó erős fájás jött elő. Edzésen letojtam, mert azok felfelé, vagy szintben voltak, a lefelék a levezetéshez tartoztak, el lehetett őket bliccelni. De amikor az olimpiai ötpróba 28 km-ét csináltam (1984?), az két 14 km-es kör volt a Normafa - Jánoshegyi út - Tündérhegy út - Mátyás király út - Eötvös út útvonalon. Az első lement szépen négypercesre, de a másodikban a Jánoshegyin lefelé gyalogolnom kellett. Nem elég, hogy fájt cefetül, ráadásul hallgathattam a mellettem elfutók gúnyos megjegyzéseit az erősen bekezdőkről. Aztán persze nem volt rossz a Tündérhegyin, meg a Mátyáshegyin, de főleg az Eötvösön fölfelé visszaszólni nekik.