Allia

megvan mar egy ideje, de kicsit szerettem volna nyilvanossagra szabni, most sikerult.

Megerkezett kozenk Mark, megpedig tervszeruen. Mivel Majat meg csak 15 honappal ezelott szedtek ki a pocakbol, nem kicsi meretekkel, a kezdetektol fogva arra keszultunk, hogy Mark is hasonloan jon a vilagra. En egy kicsit rettegtem az utolso hetekben, hogy megis elindul magatol kifele, es ejjel kettokor kell a nagyot felebreszteni, az uj kocsiban elfolyik a magzatviz es az uram a panik hatasara Szeged fele indul el a Margit korhaz helyett, de semmi ilyesmi nem tortent.

A kiirt idopont elott ketto nappal kellett jelentkeznunk a korhazban reggel 6:45-kor (Muhahaha!), ami abbol a szempontbol volt jo, hogy nem kellett mar elozo este befekudni, es itthon forgolodhattam almatlanul egesz ejszaka, nem valami horkolo idegennel egy szobaban egy steril korhazi agyon. Anyukam elozo este kijott hozzank, hogy a nagyot ne kelljen felebreszteni hajnalok hajnalan, no meg itthon a sajat kornyezeteben csak jobban elvan egesz nap, pl. delutan alhat a sajat agyaban (hm, ugy latszik, hogy ez a csalad tobb tagjanal is kardinalis kerdes...). Tehat szerda volt a napja, hogy kivegyek Markot a pocakbol. Kedden meg visszavittunk egy alkatreszt az RS-be, megvettuk, ami az utolso pillanatban jutott eszembe, befejeztem egy hataridos munkat, kimostam, kiteregettem, ellenoriztem, hogy mindent bepakoltam-e, es vartam a reggelt. Az uram ugy pattant ki az agybol, mint aki vilag eleteben 5-kor kelt (delben szokott), szepen elkeszultunk, es kisse feszult hangulatban bevonulutunk szulni. 7-kor felraktak a CTG-re, kozben az orvosom meg egy szuleszno felvaltva tettek fel kerdeseket - amelyek ugy kb. 70%-ban fedtek egymast - es toltogettek ki a papirokat. Fel nyolcra mar bent fekudtem egy agyon, bekotott infuzioval. (Itt jegyeznem meg, hogy a szuleszno es az aneszteziologus is elso munkanapjat toltotte a korhazban, ez egy kicsit azert aggaszto, ha az ember eleterol van szo, fokent, mivel nagyon izgulnak, nehogy valamit rosszul csinaljanak, es ez kb. 5-8-szorosara noveli a hibazas eselyet, de tulajdonkeppen katasztrofa nelkul tuleltuk mindannyian.)

A probanapos szulesznonek nem sikerult elsore venat szurnia, es hal' istennek nem engedik oket ilyenkor tobbszor probalkozni, ugyhogy jott egy masik, nagyon kedves szuleszno es gond nelkul bekototte a csovet a kezembe. Neha benezett az orvosom is, hogy hogy allnak a dolgok, majd jott egy aneszteziologus holgy, es reszletesen, kedvesen elmagyarazta, hogy mi fog tortenni. Aztan kisvartatva jott egy masik aneszteziologus holgy, es o is reszletesen, kedvesen elmagyarazta, hogy mi fog tortenni. Sebaj, en nem siettem sehova, es megynyugtato volt, hogy ugyanazt mondtak. :) Bar a hatbaszurastol mindig is tartottam, de az altatasban elszenvedett csaszaros elmenyeim annyira elenkek es szornyuek voltak, hogy inkabb alavetettem magam a spinalis erzestelenitesnek. Az infuzioban mar adnak ezt-azt (pl. antibiotikumot), meg kell inni valami ocsmany izu savlekotot, aztan irany a muto. Ilyenkor kicsit sajnalom a mutosfiukat, foleg amikor remenyvesztetten megkerdezik a gömb formatumban leledzo kismamatol, hogy hany kilo. Az utolso remenysugar akkor latszik kihunyni a szemukben, amikor az ember kimond egy haromjegyu szamot...



Nyolc orakor betoltak a mutobe, es kezdett rajtam elhatalmasodni a tavalyrol jol ismert panik es a remeges. Hiaba tudja elore az ember, hogy mi fog tortenni, akkor es ott valik csak valosagossa az egesz. Balra nezve lattam, hogy a kis ablak mogott ott ul az uram szep zold ruhaban, es szemuveg nelkul is feltunt, hogy kb. ugyanannyira panikol, mint en - ha nem jobban :) Felpakoltak a mutoasztalra (erdekes, engem most sem zavart egyaltalan, hogy nincs rajtam ruha, valahogy teljesen lenyegtelenne valnak ezek a hetkoznapi problemak az ilyen helyzetekben), fel kellett ulni, hogy a hatam kozepen elkezdjenek matatni. Eloszor adnak egy erzestelenito szurit (ez nekem speciel kevesbe volt kellemetlen, mint egy fogorvosi erzestelenites), aztan mar csak azt erzi az ember, hogy valamit csinalnak ott. *Gyengebb idegzetuek most ugorjanak a kovetkezo bekezdesre.* Semmifele fajdalmat nem ereztem, csak azt, hogy beszurjak a tut. Vagyis hogy probaljak beszurni, nyomkodjak a csigolyaimat, gondolom a reseket terkepeztek fel, de valami nem volt jo. Tu ki, ujra a nyomkodas (ez kimondottan kellemetlenul eroteljesen), es folyamatosan azt mondjak, hogy engedjem le a vallamat, mintha nagyon szomoru lennek. En orultem, hogy legalabb a remegesen urra tudtam lenni, azt pedig ujra kene gondolniuk, hogy milyen merteku elorehajolast varnak el egy 40 hetes terhes notol... Szoval elsore nem sikerult, megprobaltak megint. Megszurtak, nyomkodtak, forgattak a tut, es amikor megint nem sikerult, csak remenykedni tudtam, hogy nem a gerincfolyadek folyik vegig a hatamon, hanem az erzestelenito... Kezdtem idegesebb lenni, mint amennyire rettegtem, egyreszt a ferjemet nagyon sajnaltam, aki tehetetlenul kellett, hogy vegignezze a musort, masreszt feltem attol, hogy megis altatas lesz a vege, ami eletem legrosszabb elmenye volt... Vegul - ki tudja hanyadszorra - sikerult a kello helyre dofni azt a tut, es hallottam, ahogy tobben is megkonnyebbulten felsohajtanak.

Hanyatt fekudtem, ellenoriztek, hogy megfeleloen hat-e az erzestelenito, es amikor errol megbizonyosodtak, nekikezdtek a dolognak. Kaptam maszkon keresztul oxigent, a bal karomban az infuzio, meg a vernyomasomat, pulzusomat is ellenoriztek, es azt mondtak, szoljak, ha rosszul vagyok. Az elejen egyre rosszabbul voltam, szedultem, egyre erosebb hanyingerem lett, ami kezdett ijesztove valni, de valamit benyomtak az infuzioba, es lassan jobban lettem. Egyaltalan nem zavart az erzes, hogy matatnak valamit a hasamnal (marmint hogy eppen felvagdalnak), a ferjemre probaltam kinezni, sajnos szemuveg nelkul nem sokat lattam belole, igy csak remenykedni tudtam, hogy jol van...

Aztan egyszer csak ott volt, megerkezett Mark. Kis visszafogott nyekergo hangja volt (a mai napig nyekeregve sir, nem tul hangosan), es szurkes magzatmaz boritotta a kis testet. Egy pillanatra felemeltek, hogy lassam, aztan vittek is el merni, furdeni, oltoztetni. Nagyon meghato pillanat volt, elkezdtem sirni, es nem is nagyon tudtam abbahagyni, szep lassan csorogtak a konnyeim (Majat nem lattam szuletese utan, igy duplan jo elmeny volt ezt Markkal megelni), amiket az altatoorvos egy gezdarabbal torolgetett le. Innentol nyugodt voltam, tudtam, hogy minden rendben Markkal, odaadjak az apukajanak, mar csak engem kell osszestoppolni es talakozhatok mindkettejukkel. A nagyon aranyos aneszteziologusok beszelgettek egymassal mindenfele erdekes dolgokrol (egyikuk pl. olyan gyorsan szokott szulni, hogy az egyik gyereke meg otthon, egy masik pedig mentoautoban szuletett :-o), ha kerdeztem valamit, valaszoltak (pl. az egett szag a verzes csillapitasaval fugg ossze - ezt tovabb nem is firtattam :D), es kerdezgettek is tolem dolgokat a gyerekekrol, szoval hihetetlenul sokat tettek azert, hogy a lehetosegeken belul kellemesebbe tegyek a helyzetet. Az orvosok szepen tettek a dolgukat, ami nekem evszazadokig tarto pepecselesnek tunt. Nyilvan felelossegteljes munka, es csinaljak csak olyan lassan, ahogy a legjobb lesz a vegeredmeny, de en mar kint akartam lenni a csaladommal. Vanszorogtak a percek, de egyszer csak kesz lett, es megint jott szegeny mutosfiu. Szerintem nem vigasztalta, hogy ugy 8 kiloval konnyebb vagyok - csepp a tengerben - de igazan hosiesen atpakolt az agyamra, es kitoltak az orzobe, pontosan 10 orakor. Teljesen eber voltam, csak kicsit kifarasztott a panik meg az idegeskedes. A ferjem bejohetett a kisfiunkkal, es az arcarol ugyanazt a boldogsagot tudtam leolvasni, amit en is ereztem. Honapok ota egyre turelmetlenebbul vartuk Mark erkezeset, aki most itt van velunk, es csaladunk legkisebb tagjakent ujabb dolgokat tanulhatunk tole, ahogy kiserjuk az eletben. Apa, Anya, Maja es Mark - a mi kis csaladunk.

(((Erosen zarojeles ket megjegyzes:
Ket aneszteziologus (masik ketto!!!) es negy szulesz-nogyogyasz ket napig vitatkozott azon, hogy van-e post-spinalis fejfajasom, vagy nincs. Pontosabban azon, hogy ujra hatbe kell-e szurni azer,t hogy a fejfajasomat megszuntessek. Vegul megusztam infuzioval meg napi 5 liter folyadekkal, de kiborito volt, hogy 20 percenkent kellett hivni a ferjemet, mert olyan gyakran valtozott a helyzet.
A masodik gyerekem (az elsovel ellentetben) csak anyatejes. Velemenyem szerint ez ket dolog miatt van: a korhazban _folyamatosan_ cicin volt, volt olyan, hogy 2,5 oran keresztul, ejjel-nappal. A masik fele fejben dol el, elhittem, hogy menni fog, es megy is, nagy nehezsegek nelkul. Azt felejtse el mindenki, hogy "Anyuka max. 20 percig hagyja cicin, mert csak kisebesedik!" Igen, ki fog. Igen, fajni fog. Kb. egy hetig, es ki nem szarja le, ha ez az ara a tejnek? Avent kenocs csodakra kepes amugy is. Na :))))