voks02
2008.12.30
|
|
0 0
43
|
Nem, a cikk nem ezzel jött, talán el kellene olvasnod egyszer úgy is, hogy odafigyelsz. Azzal jött, hogy az utolsó pillanatban benyújtottak 1303 teljesen lényegtelen és felesleges kérdést, annyit, mint egész évben eddig egyszerre (hogy abból mennyi volt az érdemleges, most nem érdekes, tegyük fel, hogy minden egyes darab az volt), azzal a teljesen egyértelmű és nyilvánvaló szándékkal, hogy mások életét megkeserítsék. És nem is a politikusokét, mert azok nem törődnek vele, hanem sok emberét. Nagyjából az a helyzet, mintha neked is dolgoznod kellene az ünnepek alatt egy társaddal együtt (ez még nem tragédia, valóban, nem is öröm, de sokakkal előfordul), viszont a szokásos feladatotok helyett a főnök erre az időre azt adta volna utasításba, hogy páros napokon te pakolsz át mindent az 1-es szobából a 2-esbe, páratlanokon meg a kollégád ugyanazt vissza, és ezt csináljátok két hétig. |
Előzmény: Joranne_Sutt (34)
|
|