Veres József
Történelemhamisítás román módra
Az 1990-es években írták a bukaresti lapok, hogy a román a második legintelligensebb nép a világon. Hogy melyik az első, „elfelejtették” megírni… tény, hogy sokuk szeret dicsekedni eredetükkel, kiszínezett történelmükkel, érdemeikkel a tudományban, technikában, művészetekben, idegen tollakat is felhasználva, lelkesedéssel pótolva ismereteik, tárgyilagosságuk hiányát. Jellemző eset erre: Pruteanu szenátor (eredetileg Solomonovici, aki a szocialistáktól a múlt évben átlépett a soviniszta, antiszemita szellemű Nagy-Románia Pártba) egy interjú alkalmával megemlítette, hogy Johan Strauss is járt Romániában. Mikor? Hol? – kérdezték. Hát… az 1800-as évek végén, Temesváron. De hát Temesvár akkor Magyarország része volt, ember! A nagy (testsúlyra) román költő, A. Paunescu is ezt bizonygatta: ők történelmi bizonyítékok nélkül is tudják, hogy is volt. Daicoviciu diákjainak elkotyogta egy előadásán, hogy a dák főváros Sarmizegethuza neve nem történelmi nyomon alapszik – azt ő találta ki. Ő alkotta. Baki volt – dicsekvésnek szánta…
Az utóbbi évtizedekben fellendült a románosítási igyekezet. Ennek jellegzetes példája: a Magazinul Istoric (Történelmi Folyóirat) azzal rukkolt ki (amit a köznépnek megismételt a múlt század ’90-es éveiben az ismeretterjesztő Magazinul), hogy Alexandru Ciuma din Chiurus román tudós állította össze az első tibeti–angol szótárat és nyelvkönyvet, és egy japán templomban szobrot is állítottak neki. Ez a tudós pedig nem más, mint Kőrösi Csoma Sándor – neve elferdítésével, ugyanis a román nyelvben nincs ö és ő betű, így lett a Kőrösiből Chiurus (Kjurus).
De ha lúd, legyen kövér: 1985-ben kiadták a Tudomány és Technika Romániai Történetét (Istoris Stiintei si Tehnicii in Románia), amelybe „beillesztették” minden erdélyi, bánáti, partiumi magyar és német tudós tevékenységét, függetlenül attól hogy nem éltek Románia fennhatósága alatt, mint Apáczai Csere János (1625–1659) Bod Péter (1712–1769), Bolyai Farkas (1775–1856), Bolyai János (1802–1860). És sorolható tovább azokkal, akikről a magyar átlagember nem is hallott, mint Benkő József, Köleséri Sámuel, Rajka Péter, Nyulas Ferenc és mások. (Ellenben meghagyták magyar érdemnek a kolozsvári Martin Lajosnak a repülés elmélete és technikája terén elért eredményeit, Benkő Ferencet, az első magyar Mineralógia megíróját, stb.)
Régebbi a hősök románosítása. Közismert a Gheorghe Doja, vagyis Dózsa György minősítése, hogy román volt, mások elismerik, hogy székely, de: a székelyek elmagyarosított románok Dumitrascu és Coja történészek szerint, mások meg feltételezik, hogy a szabad dákok leszármazottai, akik a hegyek közé szorítva sem hódoltak be a rómaiaknak. (Újabban dr. M. Dugaru szerint a frankok által a Keleti-Kárpátokba szorított avarok leszármazottai, de erről később, ugyanis e doktor újjáírta a magyarok történetét). Szintén közismert, hogy szerintük Kinizsi Pál román volt, eredeti nevét, ami Paul Chinezu volt, magyarosították. A bökkenő az, hogy senki sem tudja, mi köze volt e törökverőnek a kínaiakhoz, neve román változata magyarra fordítása ugyanis, Kínai. Hunyadi János náluk Iancu de Hunedoara, elismerve, hogy magyar hadak vezére volt, egyesek azt is elismerik, hogy Mátyás király csak félig volt román, de van, aki azt vallja (köztük egy szenátor), hogy nem lehetett román, ha vállalta a magyar királyságot. Egyes román történészek mélyebbre túrnak a történelemben, így felfedezték, hogy Bizánc ostromához a XV. században az ágyukat az Orbán nevű erdélyi román öntötte (a Pallas Nagy Lexikona szerint magyar volt), s habár a román nacionalisták elítélik az 1848–49-es magyar forradalmat – többek között nekik Bem „nemzetközi háborús bűnös” –, Czetz Jánost, Kossuth tábornokát román hősnek tekintik, akinek a neve, szerintük Tzetzu (olv. cécu) volt. Más a helyzet az aradi vértanúkkal: Funar Gyuri, Kolozsvár volt polgármestere is felcsapott történelemhamisítónak – szerinte terroristák voltak, 40 ezer románt mészároltak le, és 300 román falut pusztítottak el. Reméljük, hogy a komoly, tárgyilagos történészek ezt hülye viccnek veszik, és nem kerül be a tankönyvekbe sem.
Nyugtalanítóbb dr. M. Dogaru tevékenysége, aki nemcsak újraírta a magyar történelmet, hanem igyekszik azt a román átlagember fejébe is beültetni, így ismeretterjesztő stílusban közli azt a Lumea (Világ) című folyóiratban, hogy azt tudja, Árpád seregében az „ungur” kisebbségben volt, román csapatok is voltak benne, segítették a harcokban, a Balaton román eredetű elnevezés (úgy tudtuk, mi tudatlanok, hogy a mocsár szláv nevéből, ami boloto – a román az mlastina); a „magyar” az egy koglomeratumot jelent, sok etnikumból, stb., eljutva oda „kutatásaiban”, hogy Szent István is román volt, román pásztorcsaládban nőtt fel Voicu (olv. Vojku) néven, amit a magyarok Vajkra ferdítettek. Maga a család nyájaikat terelgetve jutott el a Balaton környékére…
A magyar történészek részéről nincs semmi talpraesett replika, a magyar átlagemberek többsége nem is hallott a modernizált történelmünkről, amelyben a királyság megalapozása is egy román személyiség érdeme. A nemzeti identitását vesztő magyarság nem mer visszaütni (nem csak ebben a kérdésben). A „gatyás magyarnak” már minden mindegy? Hogy is mondta Tacitus? – „Jaj annak a nemzetnek, amelynek ellensége írja a történelmét.”
Ami a történelemhamisítást illeti, tudjuk, hogy nem elszigetelt jelenség, és igazat adhatunk Samuel Butler (1835–1902) angol írónak: „A legfőbb különbség az Isten és a történészek között az, hogy a múltat Isten többé nem képes megváltoztatni”. Egy hamisítás kapcsán egy évtizeddel ezelőtt írtam arra a kérdésre, mi a történelem. – „A történelem az, amit a történészek mind másképp tudnak.”
De fontos lenne az, „igyekezetükben ne távolodjanak el a valóságtól, a tényektől, nem riadva vissza a misztifikálástól sem”, minek nem is a csúcsa az, amit egy román képviselő mondott: „Mi az erdélyi sziklákkal vagyunk egyidősek!” – A délibábos elképzeléseknek sok változata van, s ezekkel együtt a román történelmet csak szatírában foglalhatjuk össze.
