>>Bőgatya ide vagy oda, a csárdás mégiscsak valami izé... olyan zsidós dolog... :)))

Megatútót zsidós dolog, nem kéne a magyarságtól mindent elvitatni.
A csárdás nevű népitáncot nem Rózsavölgyi teremtette meg, de korának leghíresebb zenészeként sok csárdáshoz szolgáltatta a muzsikát és igen sok zenét szerzett, amire az alsóbb társadalmi rétegeken kívül a vármegyei establishment vállalkozó tagjai is csárdást táncolhattak.
Csárdás:
A romantika korára oly jellemző elnevezése csak fokozatosan terjedt el a népi szóhasználatban, s mellette az egyes részek tempójára vagy a jellemző mozgásokra utaló névadás volt az általánosabb. Ilyen, a csárdást jelölő gyakoribb elnevezések: lassú, csendes, friss, sebes, szapora, rezgő, sétálós, jártatós, kettős, forgós, ugrós, libbenő, bukós, mártogatós, szökős, és a csárdásnak két nővel járt változata, a → hármas csárdás stb. Általában két részből, a → düvővel kísért ( = 120–180) lassúból és az → esztam kíséretű ( = 160–240) frissből áll, de néhány változata megőrizte a korábbi páros táncok jellemző hármas tagozódását (→ három a tánc). Szervesen kapcsolódott a csárdáshoz a táncot bevezető szóló verbunk, amely egyes vidékeken (nyugati dialektus) a lassút is helyettesítette. Egységes stílusjegyei ellenére is jól elhatárolhatók egymástól az egyes táncdialektusokra jellemző csárdástípusok.

Rózsavölgyi Márk a körmagyar nevű tánc atyja, amit Szőllősy-Szabó Lajos táncművésszel együtt, mint az első szabályozott társastáncot mutatták be 1941-ben, sokat merítve a Les lanciers kontratáncból és a mazurka stílusából.
A körmagyarral a csárdás bekerült a báltermek világába, az úri közönség nemzetközi standard etikett által felállított követelmények mentén táncolhatta a korábbi népitáncot.


Libera wazze, Te súlyosan hazucc immár többedik esetben, hogy a magyarság kárára civilizációs teljesítményt kedvezőtlen színben tüntess fel.
Ugye nem csodálkozol, ha legörényezlek?