Te melyik országban élsz?
Most már a Csintalan is tudja, hogy azoknak a választóknak, akik biztosan elmennek szavazni és tudja előre, hogy kire fog szavazni, egyharmada nem mondja meg, hogy kire, egyharmada az MSZP-re, egyharrmada a FIDESZMPPre adja a voksát.
Utóljára csak az MSZP szavazók nem mondták meg előre, de utólag sem, hogy kire szavaztak.
Akkor a csendesek tettek ki 10 százalékot, és az atv-s pátnelnöki vita hozott 4-6 százalékot, amiről sejtésük sem volt a közvéleménykutatóknak, előre.
Most is azok a csendes és buta agymosott szoclibek hallganak. Igazuk is van.
Szerintem egy olyan hosszú ember mind Gyurcsány, lassabban amortizálódik le, mint egy olyan rövid mint Orbán Viktor.
A Klub rádióba és az atvbe betelefonálók - akik elmondták, hogy jobboldaliak, azt gondolják, hogy Orbán Viktor fél Gyurcsány Ferenccel szemtől-szembe vitábaszállni, de még egy közös sajtótájékoztatón megjelenni is.
Szerintem kellene már egy esélyes jobboldali, de inkább konzervatív pártvezér, mert Orbánnak nagy esélye van megint bukásba vezetni a FIDESZMPPt.
Szerintem a FIDESZ hívja meg Vona Gábort.
Az MPP pedig kérje fel Boros Péter volt miniszterelnököt.
katinéni