nekemj Creative Commons License 2008.12.19 0 0 441
Mivel láthatólag a cigányok féltek és ők hívták a rendőröket is ez eléggé hihetetlen.
Mondjuk fura dolog is egy embertől félni 300nak, de ilyenek a romák, természeti lények.

Van már egy olyan feltételezés is, hogy az egyszem gárdista nem is tudott a gyülekezésről a falu másik végén volt, a rendőrök keresték meg. Aztán lehet attól ijedt meg, hogy jöttek a rendőrök és rá akarják fogni 300 roma megverését, az tuti életfogytiglan.

A másik eset pedig az lehet, hogy tudott a cigányokról, de ennek ellenére mégsem ő szólt a rendőröknek (ez tény) így azt kell feltételeznünk, hogy vagy hülye volt, vagy nagyon bátor esetleg vak, dehogy nem félt az már az elején kiderült. (el sem bújt a hülyéje).

Most már csak az a kérdés, hogy te miért próbálsz ilyen, hogy finoman fogalmazzak a tényeknek ellentétes dolgot (amit nem lehet logikailag levezetni) beadni itt a többségnek. Két eset lehet, te nem hiszed el a tényeket, vagy egyszerűen hülyének nézel itt mindenkit?


Előzmény: Dua (427)