Ez a "háromszentnevű" ember netalán az orbán?
Az első - élő adást - hallgattam. valószínűleg most nem az elvesztett választás után fogják gyógykezelni, hanem a választás előtt. Rendes vakolatot kentek az arcára. Vastag Make-Up alatt is látszott még az arcböréből valami.
Két dolgot:
(1) aszongya mennnyen a kormány azt már nem, hogy azonnal be is bukunk, és az összes pénzt, amit eddig kilátásba helyeztek azonnal befagyasztanák ... ezt egyébként az unokaöcsém mondta nekem, középsőcsoportos az óvodában
(2) de meg azt is szondta, az orbán hogy nekik van valami külön útjuk amibe azonnal belefognának és az országban munkahelyeket csinálnak, ez is jaó, mondta az unokaöcsém, csak, aszonygya azt a sok csokimikulást meg fogkefét aztán, cipőpertlit, ha már válság van meg munkanélküliség ki fogja megvenni, mert egy utógyárat vagy egy nem elbaltázott gumigyárat is három évig építenek és üzemelnek be és talán valami jó kocsira vagy autógumikra akkor majd akad vevő is
Namost ha orbános adócsökkentést csinál a kormány, és még pénzügyi támogatást is ad a kis és középvállalkozóknak, - akik eddig sem valami csúcstermékeket gyártottak - akko' kitől szedi el a pénzt, pláne, ha még az áfát is csökkenti.
Aszonygya egész Európa ezt csinyájja. na, aszongya az unokaöcsém, ez az orbánybácsi még a varga misinél is tud nagyobbat hazudni. Igaz, hogy gyakorlatlan ügyvédbojtár és nem pénzügyi mikurkász.
Persze az meg hal a tortán, hogy nem erre kaptuk a pénzt.
Amit meg azóta (+még három összeget) adtak a hazug kisebbségi kormánynak, az meg olyan rendesen meg van cimkézve, hogy még orbán kutyája se vehet róla még szagmintát se.
Viszont ugye a kiskormányunk 850 km autópályát azért épít és ha eladhatta volna a korszerűtlen kormányzati épületeket már a kormánynegyed is épülhetne az út és házépítőipar örömére
Szerintem, már nem csak nekünk, hanem az EUnak sem hiányzik orbánka. Most sikeredett a miniszterelnöknek bízonyítani először és jó vastagon, hogy a magyar ellenzék a magori legitim kormánnyal nem akar tárgyalni, mer' csak a hatalmat akarja.
Ezzel orbán le is van írva, és a néppárti barátai majd jönnek a mostani miniszterelnök mellett választási beszédeket mondani.
Arról már nem is szólva, hogy az idétlen és idegenszívű jogász-alkotász-alkotmányértelmező mit mondott: Nem lehet Magyarországon a kisebségi kormányban megbízni, mert nem alkalmas ... ízére sem.
Ez hazaárulás.
Persze hazugnak nevezni - magyar embörnek, külföldön - a magyar miniszterelnököt ...háááát az sem smmi.
Ezt 4-5 európai demokráciában is tudhatják, hiszen a jóléti átmenetet valamennyien kisebbségi kormányokkal csinálták meg,(pl skandinávia) igaz a kisebbségi kormánynak az ellenzék meg mindenki dirigált. A kissebbségi kormányzás tudniillik a legdemokratikusabb kormányzási forma, mindenkivel tárgyalniuk kell, minden nap, minden kérdésről.
Az orbáni hazugság fundamentuma is hazugság. Gyurcsány Ferenc ugyanis abban akart megbeszélést folytatni főméltoságával, hogy az EU által elvárt és egyelőre befejezetlen reformokat hogyan folytassák. Igazából ennek tett be félelmében orbán viktor.
Vagyis betett az egész nemzetnek.
orbán hagyatéka: a nemzeti gödör, a nemzeti(báb)szinház, az a 7(hetes) kilométer autóút és a vizitdíjmegtakarítás,amit most mindenki kenhet már a hajára, mert nagyon drága 300 forintokat nyertek akkor - legfőképpen persze a XII. kerületben....ahol köztudottan egymást érik a szegénynegyedek. De az a középosztály, orbán kedves magyarjai.
Na most akkor mi lesz a nyugdíjjakal, a segélyekkel, a gyessel, a gyeddel, meg a családi pótlékkal?
Megmondom: megy a középosztálynak, csak más néven.
katinéni