Dénes Balázs Creative Commons License 2008.12.08 0 0 30599

A dolog nagyon egyszerű. Az adott vonalszakasz munkanapi és hétvégi utasforgalma, utazási igényei a reggeli időszakban igen eltérőek egymástól. Munkanapokon hivatásforgalom + távolsági forgalom, míg hétvégén regionális forgalom + távolsági forgalom a jellemző. A munkanapi hivatásforgalmat egyrészt a Városi Park tmh. környéki munkáltató(k), valamint a középiskolák determinálják. Az előbbi helyen 6:00, az utóbbiaknál 7:15-7:30 között van a kezdés (vagyis a 37429 későbbi közlekedtetése nem lenne célszerű).

 

A még érvényes menetrendben az első - és egyetlen - reggeli páros vonat elég idétlen menetvonalon közlekedik, igazából egy igénytípust sem szolgál ki maradéktalanul, nemhogy kettőt-hármat. A vonat ugyebár 6h előtt néhány perccel landol Városi Parknál, ahol a munkásoknak van 2-3 percük, hogy beessenek. A távolsági utasoknak emiatt Félegyházán 28 percet kell szobrozniuk emiatt, a diákforgalomnak pedig a 6:03-as félegyházi érkezés finoman szólva is csak a "nem megfelelő" jelzővel illethető. A dolgot a hétvégi időszakban az is cifrázza, hogy bár munkások nincsenek, a távolsági utasok mégsem érkezhetnek "csoportba" Csongrád felől...

 

A menetrend egyértelműen mutatta, hogy ezeket az igényeket egyetlen vonattal kielégíteni nem lehet, ahogy egy popsival is igen nehéz több almásderest megülni. Így ketté lett választva a reggeli időszakban a munkanapi és a hétvégi forgalom. Ez szvsz. nem probléma egy ilyen mellékvonalon, kicsit városi közlekedéses utánérzése lehet az embernek, pl. érdemes megnézni a HÉV-menetrendeket. És hát ez is HÉV volt valaha, ugye? :-) De ne ijedezzen senki, e két dolgot nem kívánom reláció-analízis alá vonni :-)

 

Vegyük a munkanapot: a félegyházi 5:25-ös érkezés a munkások kényelmesebb munkahelyre érkezését, valamint Kiskunfélegyháza állomáson Szeged, Gyékényes és Budapest felé történő csatlakozást biztosítja, melyek közül főképp a 7009-hez való csatlakozás lehet vonzó az utasok számára. A 7:05-ös érkezés a későbbi hivatásforgalmi igényeknek (diákforgalom, hivatali kezdés) felel meg, valamint kissé nagyobb várakozással csatlakozást ad Szeged, Budapest és Kaposvár felé.

 

Hétvégén inkább csak a távolsági, valamint az időhöz kevésbé kötött regionákis forgalom (pl. bevásárlás, piac, stb.) a jellemző. Ezért itt a fixaideál óraharmincas szimmetria lett alapul véve üzemkezdettől, mely a félegyházi csatlakozásokra épül, bár a vonal feles szimmetriája és a Délkörvonatok félegyházi csatlakozása sajnos a nyugati irányú utazást érinti hátrányosan. De ez jelen körülmények között kivédhetetlen. Az üztemkezdet is 60 perccel későbbi, de ez nem hiszem, hogy komoly gondot jelentene, mivel jelenleg sincs ilyen jellegű kiszolgálás, valamint ha belegondolunk, nem nagyon tartom azt valószínűnek - legfeljebb koller andor kijavít - hogy Szentes, Csongrád és Gátér településekről komoly igény jelentkezne szombaton és vasárnap 7:15 körüli budapesti érkezésre.

 

Röviden ennyi :-)

Előzmény: Törölt nick (30571)