Csak ismételni tudom, amit már leírtam: nagyon jól látod a helyzetet, Te vagy az, aki egy félórás magyarázat után Magyarország legtehetségesebb gyümölcstermelőjévé tudna válni.
Sajnos, mint ahogy sokminden másban (szinte mindenben) Magyarország történelme legszégyenletesebb korszakának a túléléséről van szó, amikor ezekről a hiányosságokról beszélünk. A kommunizmus káderpolitikája rendszerint a legbutább és leggerinctelenebb férgeket helyezte vezetői pozícióba a legtöbb helyen. Az igazi kutatók elpücskörésztek a saját kis dolgaikkal, rendszerint valahol a háttérben, elszigetelve, kutatásaik eredménye legtöbbször nem hasznosult az ötéves látszattervek által irányított álgazdaságban. Kialakultak bizonyos termesztési rutinok hagyományos fajtákkal, hagyományos módszerekkel, valódi piac általi megmérettetés és visszajelzés nélkül. Ezek a körülmények kialakítottak bizonyos attitüdöket, annak megfelelően, hogy ki-ki az egzisztencia, a túlélés, fönnmaradás, megtűrtség, vagy a karrier harcosa volt-e. Csupa szubjektív körülmény és a szakmai kritériumoktól távoleső tényező határozta meg az egyének magatartását. Az ilyen történelmi korszakoknak óriási az inerciája. Ki sem merem mondani, milyen hosszú időre becsülöm a kihatását. Nem véletlenül írtam ide ilyen határozott kifejezéseket. Aki rábukkan erre az írásra és ezt olvasva érintve érzi magát netalán, az jobb is, ha innen távol marad. Az egész életem megkeserítői voltak ezek az embernek csak nehezen nevezhető lények. Időnként néhol még mindig kísértenek. Mindig abban reménykedem, hogy egyszer végleg távol maradnak tőlem és nem kell soha többé résztvennem méltatlan konfrontációkban. Múltunk és jelenünk tönkretevői. Miattuk tartunk mindenben ott, ahol tartunk. A gyümölcstermesztésben is, még a 21. században is.