Már ebben igazságod vagyon, mármint Szadi-ügyben. Persze könnyű azt mondani, hogy mi nem szorulunk rá afféle törvénytelenségekre, hogy pénzfelajánlás a gyűjtőnek stb., ha a Friends and Relatives (rokonok, barátok és üzletfelek) pillanatok alatt összehajigálják.
Egyébként emiatt gondolom azt is, hogy a Szadi megelőzi a Jobbikot is. Ha utóbbi, vagy a két másik összeszedte volna, már rég a választási bizottság irodaajtaját kaparnák, hogy itt van! kérjük a hitelesítést! Erről persze szó sincs.
Arról meg pláne nem, hogy ha valaki nagy kínnal-keservvel, péntek délután 15:55-kor leadja a 750-et, meggyőződésel állítja, hogy majd a választáson hirtelen megugrik a rá szavazók száma. Ilyen nincs.
És aki december elején még 100-200-300 darabnál tart, az nem fogja a maradék néhány nap alatt hirtelen elővarázsolni a hiányzó 600-500-400 darabot. Márpedig a Jobbik, de különösen a MIÉP és Tomcat szerintem itt tart.
Pláne a becsöngetős módszerrel. Most képzeld el! Aki akarta, az első két hétben odaadta vagy elkérték tőle. Aki nem, az vagy
a) senkinek nem fogja az utolsó napokban (őt hagyják békén),
b) kidobta,
c) bár odaadná, nem tudja, hol van a szelvény, mert eltette valahova.
Na nem baj! Tomcat, szegény, most szembesülhet a valósággal.
Nem úgy megy ez, hogy hopp, előhúzom a kalapból a szükséges mennyiséget, pillanatok alatt.
Thürmeréknél ötvenen indultak el az első héten (vagyis rátartással átlag 15-20 szelvényt kellene minden egyes személynek összekoldulni), és csak annyit mertek leírni a Párt központi újságjában, hogy bár jelentős mennyiséget szedtek össze, még jócskán lesz dolguk. (Magyar fordítás: sehol sem vagyunk, de majd hülyék leszünk ezt bevallani.)
Tehát a lényeg: a Szadi pillanatok alatt megtette azt, amire radikalistáink már hetek óta képtelenek. A Szadi szavazatai tervezhetők, kiszámíthatók, nem szóródnak, ellentétben a másik oldallal, amely
a) még kint a fronton izzadva-lihegve küzd a szelvényekért, ráadásul három személy részére,
b) ha a MIÉP-nek, Tomcatnak mégis sikerül feljutni a szavazólapra, a várt 750 ajánlóból legalább a fele meggondolja magát, el se megy, vagy másra szavaz.
Ez volt 1997-ben, de különösen 2001-ben. A MIÉP-tábor lelkesen kiabálta, hogy
a) bejutunk, éspedig könnyedén (1997) – na, ez még úgy-ahogy sikerült, a szerény részvétel miatt,
b) 20-30 százalékunk lesz, és legalább koalíciós partnerek leszünk, ha nem több (2001).
Aki nem volt hajlandó ezt velük együtt kiabálni, az áruló volt.
Az eredmény meg lett, ami lett.
Most vidéken, különösen azok körében, akik péntekenként néhány percig tüntetnek Kúrcsány távozásáért (ha ráérnek, és nem fáznak), az terjed, hogy a Jobbik 20 százalékon áll.
Országosan.
Később néhányan elszólták magukat: ezt ők se hiszik, de kifelé ezt kell terjeszteni, hogy a bizonytalanok és a volt MIÉP-esek a Jobbikra szavazzanak.
A józanabbak egy felmérésre hivatkoznak. Eszerint a Jobbik 7-8 százalékon áll.
A mondatot azonban nem fejezik be. A Jobbik iránt rokonszenvezők aránya ennyi. Nem pedig "egy most vasárnapi szavazáson ön kire szavazna"-típusú felmérésről van szó.
Azért nem lennék elkeseredve, ha a Szadi arcravágódna (talajstílusban: pofára esne)...