orlanda, teljesen félreértelmezed Mumut. Ha ismernéd, szégyenkezve kérnél tőle bocsánatot (feltételezem rólad ezt az önkontrollt).
Mumu nem kisérletezik senkin. Viszont állandó kisérletet tesz az őt és az őhozzá tartozó, valamint az őt megkeresők problémájára való LEGALKALMASABB gyógyír és megoldásverziók megtalálására. Ezt ő publikussá teszi, nagyon nyitott, közvetlen ember. Mindennek azonnal utánanéz, de nem elnagyoltan. Sok topicja van, nagyon temperamentumos, alapos, de mindben olyan erőszakmentesen érdeklődik, és azt látom, hogy mindig előbb az általánosság szintjén indít. És később megy a konkrétumokig, amikor már látja, hogy érdemben érdeklődők vannak, akikkel eljuthat a konkrétumok sokrétű kifejtéséig.
Ha ismernéd őt, tudnád róla, hogy nem használ ki senkit valami saját könyv megírásához, ő jogász - közgazdász, emellett szinte utolérhetetlenül olvasott. És ami nem szakterületéhez tartozik, abban is széles körben tájékozott. Ami pedig új és járatlan út még előtte, azt őszintén megvallja, és társakat keres annak az útnak az előzetes belátásához (bevilágításához, képzeld el úgy, mint amikor egy ösvényhez érsz este, és egy erős fényű elemlámpát veszel elő, hogy végigpásztázd a megteendő utat azon az ösvényen, mielőtt elindulsz, vagy indulásod megkezdésekor). Ő ugyanezt teszi.
Ismerem, és tudom, hogy igazat mond: ő nem az az ember, aki - ha valakivel útjai szétválnak, akkor mindenestől megfeledkezik az illetőről (kivéve, ha végképp méltatlanná válik, de ahhoz tényleg olyat kell tenni), segítő kezét le nem veszi róla, amíg csak szükség van rá. Ezért nevezi volt párja hozzátartozójának magát még az után is, hogy a "pár" már csak múltidőben igaz.
Hogy egyetemi tanulmányt miből művel, azt világosan megmondta. És az, nem csak hogy nem azonos a skizofrénia és társbetegségekkel, de egy egészen, egészen más valami, még akkor is, ha a végtelenben valahol fellelhető volna valamiféle átfedés.
Ha példát akarnék rá mondani, kb úgy van ez - hirtelen nem jut eszembe már - mint a felnőtt keresztség és a csecsemő keresztség : mindkettőben ott a "keresztség" szó, tehát valahol valami hasonlít, de a kettő mégis totál más, mert míg a tudatlan kis csecsemőt meghintik az ő kis tudatlanságában és kijelentik, hogy innentől ez a pici az iksz egyházhoz tartozik, addig a felnőtt teljes tudatával, önkéntes odafordulásával, bűnvallással és vallástétellel merítkezik alá, és ezzel kifejezi, hogy azon túl (az én elvem szerint nem egyházhoz, de) Krisztushoz fog tartozni, azaz, Őt követi.
Ez a példa elvinni látszik a témát, de megismétlem: csak egy példa volt a valahol valmi olyan, vagy hasonlit, különben meg teljes mértékben más dologra.
Üdv !