Még mielőtt túl távolra manővereznénk magunkat a lényegtől, szeretném megerősíteni, hogy ezeket a képes demonstrációkat bizonyos elvek megértetésére teszem.
Most van az a pillanat, amikor az ország minden táján volt már 0 fok alatti hőmérséklet, tehát elérkezett az idő, hogy általános érvénnyel értelmezhessük, mindazt, amit folytatásokban másfél éve írok. A lágyszárú növények most olyan indikátorokként működnek, mintha mindent teleraktunk volna minimumhőmérőkkel.
Elnézést kérek, ha a jelenségeket a saját körzetem példáin keresztül mutatom, be, de költséges lenne ezért egy más helyszínre áttelepülnöm, csak azért, hogy a példák ne innen származzanak. Különben is kedvező ez a terep, hiszen a hivatalos mérések elég alacsony értékeket mutattak ahhoz, hogy a kontrasztok eléggé látványosak és (remélem) meggyőzőek legyenek.
De mire is jó mindez?
Nagyon sokszor leírtam, hogy az ősidőkben meghonosodott szőlőkultúrán kívül nincs még egy olyan növényfaj, amelynek termesztésénél igazán tudatosan használnák ki a domborzat nyújtotta lehetőségeket. Az a tudatosság pedig, hogy ezek a körülmények eddig nálunk még nem elterjedt, korlátozottan téltűrő gyümölcsfajok esetében döntőek lehetnek, úgy gondolom teljességgel hiányzik.
Amit eddig a kisugárzási inverzióról és abban a domborzat szerepéről leírtam, a téma leglényegesebb részét képezi és szójátéknak tűnő kifejezéssel hívhatnánk a mikroklíma makroszintjének.
Miért makroszint?
Azért, mert a domborzat kiemelt terepszintjei általában abba az inverziós légrétegbe nyúlnak, amelyik kiterjedt talajfelszínnel rendelkező területek számára biztosít releváns mértékben magasabb éjszakai hőmérsékleteket, illetve abszolút minimumokat.