biztos lehetne vitatkozni, tanítani viszint ezt tanítják:

A szociális kérdésben erősen spenceri hagyományú Egyesült Államokban a jóléti állam kiépülése a Great Depression, az 1929-33-as nagy válság megrázkódtatásainak következménye volt. Ez vezetett a New Deal kormányzati politikájához F.D. Roosevelt első elnöksége alatt. A New Deal már nevében utal egy új "osztozkodásra", kiegyezésre, a jövedelmek állami segédlettel történő valamiféle újraelosztására, ami a lényegét alkotta. Eredetileg olyan megoldásokat is javasolt, amelyek a gazdaság alapstruktúrájának átalakítására irányultak, ezeket azonban a Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek minősítette. (Így a National Recovery Administration és az Agricultural Adjustment Administration, amelyek elég jelentősen belenyúltak volna a tulajdonviszonyokba is.) Programjainak java azonban ma is él, (így a Security and Exchange Comission és a National Labour Relations Board, mely utóbbi a munkaviszonyok jogi szabályozásáért felelős, továbbá a minimális bérek rögzítése az Egyesült Államokban). Szociális jóléti programja baleseti és nyugdíjbiztosítást tartalmazott, és egy sor olyan intézkedést, pl. munkahelyteremtő programokat, amelyeket ideiglenesnek szántak, ám véglegesnek bizonyultak. (A Work Progress Administration például azt célozza, hogy munkanélküli fiataloknak a nemzeti parkok gondozásában biztosítsanak munkát a "Civilian Conservation Corps" felügyelete alatt.)

A háború ugyan megszakította a New Deal-hez kapcsolódó programok megvalósítását, viszont megszilárdította az általa képviselt alapvető tendenciát. A munkanélküliség megszüntetését, amelyben nagy szerepe volt a hadiipar felfutásának is, valamint a Németország és Japán felett aratott győzelmet a New Deal diadalaként fogták fel, amely a maga intervencionista államával, erős kormányzati eszközökkel létrehozott "tervezett kapitalizmusával" megoldja az összes nehézségeket. Az 1946-os foglalkoztatási törvény már a kormányzat felelősségébe tartozónak tekinti a teljes foglalkoztatás, a termelés és a vásárlóerő fenntartását, és ezzel legális úton rögzítette a keynesiánus politika érvényesülését.

Az állam szerepének rendkívüli megnövekedése az Egyesült Államokban nem járt együtt nagyarányú államosításokkal. A jóléti politikában azonban jelentős állami szektor épült ki, amely a Kennedy és Johnson által meghirdetett "Harc a szegénység ellen" programjával rohamosan bővült. Johnson idején megfogalmazódott a "Great Society", a Nagy Társadalom víziója is, amelyben mindenki részesül a tervezett ipari kapitalizmus áldásaiban, társadalmi béke és jólét uralkodik. A szociális biztonságnak a New Deal-ben képviselt programját, a munkanélküliség elleni biztosítást és a közvetlen segélyezési programot egyre újabbak egészítették ki, mindenekelőtt egészségügyi, lakásépítési és szanálási programok a nyomornegyedek felszámolására. Mindez a költségek rendkívüli megnövekedését eredményezte. Az 1953-ban felállított "Departement of Health, Education and Welfare" (kb. Egészségügyi, oktatási és jóléti minisztérium, amelyből az oktatási később kivált és önállósult) kétmilliárd dolláros költségvetéssel kezdte, és a hetvenes évek végén már 160 milliárd dolláros költségvetése volt, ami akkor a hadikiadások másfélszeresét jelentette. Működésére jellemző, hogy mindenki elégedetlen volt a jóléti bürokrácia működésének eredményeivel, miközben mégis növekvő nyomás hárult a kormányzatra a programok kiterjesztése irányában.

Amikor azonban a hetvenes évek végén elkezdődött a tőkés világgazdaság szerkezeti átalakulása, amely roppant tőkeigényes új beruházási ciklust indított el, a jóléti államnak ezt az adózáson keresztüli újraelosztó politikáját a mértékadó tőkés körök egyszeriben elviselhetetlenül terhesnek kezdték érezni. Ekkor kezdődött el az a neokonzervatív ideológiai fordulat, amely a szabadversenyes kapitalizmus manchester-liberalizmusát, sőt helyenként szinte szociáldarwinista ideológiáját modern formában felmelegítve elindította a jóléti állam elleni támadást