Nagyon pozitív lenne elérni, hogy nyilvánosan is bárki belenézhessen. Mivel közterületekről lesz a kép, nyilvános helyekről bárki láthat bármit.Megnéztem a rendőrségről szóló törvényt. Lehet, ha más országokban másképp van, de nálunk a törvény a következőket írja (42§): 42. § (1) A Rendőrség a rendőri intézkedéssel, illetve az ellátott szolgálati feladattal összefüggésben az intézkedéssel érintett személyről, a környezetéről, illetőleg a rendőri intézkedés szempontjából lényeges körülményről, tárgyról képfelvételt, hangfelvételt, kép- és hangfelvételt (a továbbiakban: felvétel) készíthet.
(2) A Rendőrség közterületen, ahol az közbiztonsági, bűnmegelőzési, illetve bűnüldözési célból igazolhatóan szükséges, bárki számára nyilvánvalóan észlelhető módon képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.
(3) A (2) bekezdés alapján elhelyezésre kerülő képfelvevő szükségességéről, a képfelvevővel megfigyelt közterület kijelöléséről a Rendőrség előterjesztésére az illetékes települési önkormányzat dönt. A képfelvevő elhelyezési és üzemeltetési költségeinek biztosítására az önkormányzat és az illetékes rendőrkapitányság az e törvényben meghatározott keretek között megállapodást köthet. A Rendőrség a képfelvevők elhelyezésére, a megfigyelt területre vonatkozó adatokat a központi szerv honlapján közzéteszi.
(4) A képfelvevő által megfigyelt területre belépő személyek tájékoztatását elősegítő módon figyelemfelhívó jelzést, ismertetést kell elhelyezni a képfelvevők elhelyezéséről, az adatkezelés tényéről.
(5) A Rendőrség a határátkelőhely őrzése, a határforgalom ellenőrzése és a határátkelőhely rendjének fenntartása céljából képfelvevőt helyezhet el és felvételt készíthet.
(6) Az (1), (2) és (5) bekezdésben foglaltak alapján készített felvétel, illetőleg az abban szereplő személyes adat csak a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény, szabálysértés vagy a közlekedés szabályainak megsértése miatt indult büntető-, szabálysértési vagy más hatósági eljárás során, körözött személy vagy tárgy azonosítása vagy a rendőri intézkedés jogszerűségének közigazgatási eljárásban történő vizsgálata céljából, illetve az érintett személy jogainak gyakorlása érdekében használható fel.
(7) Ha a (6) bekezdésben megjelölt eljárás lefolytatásához vagy az ott meghatározott egyéb célból azokra nincs szükség,
a) az (1) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő harminc nap elteltével,
b) a (2) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő öt munkanap elteltével,
c) az (5) bekezdés alapján rögzített felvételt a rögzítést követő három munkanap elteltével
törölni kell.
(8) A szabálysértési vagy büntetőeljárás megindításához és lefolytatásához szükséges adatok és információk biztosítása céljából - ha ilyen cselekmény elkövetésére utaló adat vagy információ a (6) bekezdés szerinti időtartamon belül merül fel - az adatkezelő rendőri szerv a (2) és (5) bekezdés alapján rögzített adatok kezelésének határidejét legfeljebb harminc napig meghosszabbíthatja. Ha ezen időtartamon belül nem indul olyan szabálysértési vagy büntetőeljárás, amelyben a felvételek felhasználhatók, az adatokat haladéktalanul törölni kell.
(9) Ha a felvétel felhasználására a (6) bekezdés szerinti eljárásokban kerül sor, az adatok kezelésére az alapul szolgáló eljárás szabályait kell alkalmazni.
42/A. § (1) A 42. § (7) és (8) bekezdésében meghatározott határidőn belül a 42. § (1), (2) és (5) bekezdése szerint rögzített felvételből - a külön jogszabályban meghatározott szabálysértési, bűnüldözési, igazságszolgáltatási, illetőleg nemzetbiztonsági feladatok ellátása céljából - a nyomozó hatóság, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítő feladatokat ellátó szerv (e törvény alkalmazása szempontjából a továbbiakban: Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata), a szabálysértési hatóság, az ügyészség, a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálatok, nemzetközi jogsegély keretében külföldi hatóság, jogainak gyakorlása érdekében az érintett, valamint a jogszabály alapján eljárás kezdeményezésére irányuló jogának gyakorlása érdekében harmadik személy igényelhet adatot.
(2) A Rendőrség a felvétel kezelése során köteles megtenni az ahhoz szükséges szervezési, technikai és egyéb adatbiztonsági intézkedéseket, hogy az érintett személy személyes adatait, így különösen magántitkait és magánéletének körülményeit illetéktelen személy tudomására jutásától megóvja.
(3) Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a felvétel rögzítése érinti, a 42. § (6) bekezdésében megjelölt eljárás lefolytatásához vagy az ott meghatározott egyéb cél érdekében kérheti, hogy az adatot annak kezelője az adat továbbításáig, de legfeljebb harminc napig ne törölje.
(4) A (3) bekezdés szerinti kérelem benyújtására a felvétel rögzítésétől számított, a 42. § (7) bekezdés a) pontjában meghatározottak szerinti harminc napon, a 42. § (7) bekezdés b) pontjában meghatározottak szerinti öt, illetve a 42. § (7) bekezdés c) pontjában meghatározottak szerinti három munkanapon belül, a jog vagy jogos érdek valószínűsítésével van lehetőség.
(5) Bíróság vagy más hatóság megkeresésére a rögzített felvételt haladéktalanul meg kell küldeni. Ha a (3) bekezdés szerinti kérelem benyújtásától számított harminc napon belül nem kerül sor megkeresésre, a rögzített felvételt törölni kell. |