kedves Gal!

hogy hogyan képzeljük el a lélek halál utáni fennmaradását vagy megsemmisülését már az Ószövetség népét is kettéosztotta. az ószövetségben is vannak részek amelyek arra utaltak, hogy a lélek személyiségét megőrizve fennmarad. erre persze inkább a prófétai tehát későbbi korokban keletkezett iratok engednek következteni. Jézus korában már csak a szadduceusok voltak azok akik nem hittek a halhatatlan lélekben, ezért is tudta Pál apostol könnyen összeugrasztani őket egy tárgyalás során a farizeusokkal Félix helytartó előtt. Jézus maga több helyen élőnek nevezi a holtakat, egyenesen az Ószövetséget idézve:Az Úr magát Ábrahám Jákób és Izsák Istenének nevezi, márpedig igen ő az élők istene és nem a holtaké. akármelyik véglet felé hajlunk nehéz kérdésekbe ütközünk, van aki az utolsó ítélet csoportos jellegének leírására hivatkozva azt vallja hogy a lelkek a testtel együtt támadnak kvázi születnek újra ezért lehet egyszerre az ítélet is, van aki szerint a halál után rögtön jön az ítélet, mint ahogyan erre is van jézusi példázat a gazdag és a koldus története. egy helyen jézusnak megjelenik mózes és illés ami megintcsak a hallhatatlan lélekre utal a református egyház bár rengeteg energiát fektet a szentírás keletkezésének kutatásába, szövegének tekintélyét semmilyen formában nem vonja kétségbe. az eltérő jelentésű igehelyek esetében azok súlyát és környezetét veszi figyelembe. van ami csak példázat, ami elsősorban azoknak az embereknek a világnézetéhez van igazítva akikhez akkor és ott szólt, ezért nem valljuk dogmaként. de Jézusnak olyan sok kijelentése kötődik a holtak örökéletéről, hogy ez nem vita tárgya akkor sem, ha persze a teológusok nagyon néha túlságosan is szabadon alkotnak róla elméleteket.