Szerintem minden szülő ismeri annyira a gyerekét, hogy el tudja dönteni, mi az, ami még belefér a programba, és mi az, ami már nem. De nem kell azt feltételezni, hogy egy gyerek nem élvezi például a hegymászást, amíg ki nem próbáltok legalább egy dombot! :) Egy kastélymúzeumba is nyugodtan be lehet vinni, csak ne tárlatvezetéssel, hanem önállóan, hogy a saját tempónkban járhassuk végig a termeket, akkor biztosan nem fogja megunni. Lehet, hogy a szülőnek kevésbé lesz így érdekes, de mindennek utána lehet olvasni, s ha felkészülten érkezik az ember, akár elmondhatja ő a gyerekének azt, amit az adott helyről érdemes tudni, a gyerek szájíze szerint. Valószínűleg nem lesz olyan romantikus az utazás, mint kettesben lenne, de valami olyan pluszt adunk a gyerekünknek, amiért érdemes venni a fáradságot, mert évről évre egyre többre lesz képes a gyerek, s ha már az elején megszokja az "újdonságokat", később sem ijed meg, ha valami ismeretlennel találkozik. Sőt, kisgyerekként még sokkal inkább hajlandó az új dolgokra, mint később, mert még sokkal jobban él benne a természetes kíváncsiság és a megismerési vágy, még nem törték meg a személyiségét a külső kényszerek és előítéletek.
Aztán eljön majd az idő, amikor a gyerek egyre jobban fog ragaszkodni a függetlenségéhez, s talán szívesebben megy majd táborozni a barátaival, mint közös utazásra a szüleivel. Nincs ezzel semmi baj, ez így természetes. De abban biztos vagyok, teljesen más viszony alakul ki a szülők és a gyerek közt, ha a gyerek teljesjogú családtagnak érzi magát, ha őt is megkérdezik, mit szeretne, ha nem érzi magát kirekesztettnek, akit időnként otthon hagynak, másra bíznak, mert a szülők a saját útjukat akarják járni. Ha a gyerek dönt úgy, hogy otthon marad, az rendben van, de ha a megkérdezése nélkül döntenek így a szülők, az már problémákat szülhet a szülő-gyerek kapcsolatban. Persze ez csak az én véleményem, lehet, mások más nevelési elveket vallanak, jobban ragaszkodnak a szülői fennhatósághoz és előjogokhoz. Én úgy bánok a saját gyerekemmel, ahogyan én szeretném, ha bánnának velem, s bízom abban, hogy a gyerekem ezt kellőképpen értékeli és értékelni fogja a jövőben is. Számomra elképzelhetetlen, hogy kihagyjam életem legjobb dolgaiból csak azért, hogy az nekünk kényelmesebb legyen. Minden megoldható, ha az ember igazán akarja, egy családban szükség van az egymáshoz való alkalmazkodásra.
S hogy ne csak a levegőbe beszéljek, néhány példa. Amikor a lányunk másfél éves volt, még csak messziről csodálta a hullámokat, de áthajózott Krétáról Santorinire, s noha 20 percet aludt egész nap, még a visszafele úton sem volt nyűgös, annyira élvezte az újdonságokat. Két és fél évesen kezdte felfedezni a víz ízét, bár az első napokban még trükkökre volt szükség, hogy becsalogassuk a lágyan hullámzó tengerbe. Három és fél évesen már alig várta, hogy láthassa a tengert, s már kisebb városnéző túrára vittük, bár nyilván sokkal kevesebbet láttunk Mykonosból, mint szerettünk volna, de nem éreztük a veszteséget, mert sokkal nagyobb öröm volt látni a lányunk arcát, ahogyan élvezte a tengert és a hajókázást. Négy és fél évesen kétszer jött fel velünk a lindoszi Akropoliszra gyalog, megmászta a Tsampika kolostorhoz vezető 300 lépcsőfokot a saját lábán fel és le is, nagy örömmel járta végig a Nagymesteri Palotát Rodosz városban, sétálgatott velünk az óvárosban, és imádta a vártúrákat Monolithosra és Kastellibe, egyszer sem kellett ölbe venni. Minden este ő ragaszkodott az esti sétához Lindosban. Öt és fél évesen a balosi lagunát felülről megpillantva ő ragaszkodott ahhoz is, hogy lemenjünk megnézni, pedig nagyon nagy szél fújt, s bizony sok felnőtt sem vállalkozik erre a túrára, sokan beérik magával a látvánnyal is. Lefelé és felfelé is teljesen természetesnek vette, hogy mindenhová a saját lábán megy, eszébe sem jutott ölbe kéredzkedni. A fehéren tajtékzó magas hullámokba olyan természetességgel sétált be rögtön az első napon, hogy még mi is meglepődtünk, s egész nap képes volt megállás nékül játszani a parton és a vízben úgy, hogy még az esti tavernázásnál is teljesen elemében volt. A szerpentineket nem szerette, de olyankor inkább szándékosan elaludt, hogy majd alaposan körülnézhessen azon a helyen, ahová igyekeztünk. A Knossosi Palotáról mai napig beszél, sőt már legóból is megépítette a saját változatát, s már jónéhányszor elővette itthon is a Zakrosi Palota alaprajzát, hogy tanulmányozhassa. Mindenkinek örömmel újságolja el, milyen ételeket ettünk, milyen állatokat, növényeket láttunk, hol merre jártunk, mit csináltunk. Megtenné mindezt akkor is, ha nem vittük volna magunkkal egészen kicsi kora óta? Ezek pótolhatatlan élmények, amitől én nem tudnám megfosztani a saját gyerekem csak azért, hogy mindenkinek kényelmesebb legyen.