Hmmm... ugyan már régi téma, de azért én is hozzászólnék. Tegyük hozzá, hogy gyerektelenül.

Abban igazatok van, hogy pancsolni, halakat nézni, hajókázni meg hasonlókra nem rossz dolog elvinni külföldre a gyerekeket, biztos nagyobb élmény lehet nekik. A kirándulást, kisvasutazást meg hasonlókat is ugyanúgy meg lehet oldani kint, mint itthon. Ha esetleg a városok mellett döntenek, ott is van állatkert, vidámpark, interaktív múzeum, meg hasonlók, amelyek a szülőknek is élményt jelenthetnek. (Disneyland-ben ugyan én már nem gyerekként voltam anyámmal, de akkor is mind a ketten élveztük.)

De ha valakik inkább szeretnek kulturálódni, és egy kicsit "extrémebben" utazni - például felgyalogolni egy hegytetőre épült várhoz vagy templomhoz - azoknak nem való a gyerekes utazás. Ha mégis, hármat büntetnek meg: magukat, a gyereket, és a többi utazót. Nincs annál szörnyűbb, mint amikor például művészeti múzeumokba és kastélyokba viszik el a gyerekeket a szülők - mert azt általában még nem tudják úgy értékelni 10 éves koruk előtt, és ha az idegenvezetők a gyerekek szájízéhez próbálják igazítani a tárlatvezetést (mint pl. Schwetzingen kastélyában), azzal a mélyebben érdeklődő többieknek teszik tönkre a látogatását. A szülőknek nem szabad az ilyen életüket a gyerek kicsi kora alatt feladni (ennek az extrémebb változata a "majd utazunk, ha nyugdíjasok leszünk"), és amellett, hogy családilag is utaznak, olyan helyre, amit a gyerek is élvez, meg kell (kéne) hogy engedjék maguknak a kultúros-kikapcsolódós (mert csak könnyebb mindkét félnek, ha csak egyetlen másikra kell odafigyelni, nem háromra) utazást is. (Az is egyfajta jó próbatétel és világlátás addig a gyereknek, ha egy táborban, vagy rokonnál szokja a némileg önállóbb és közösségibb életet...)