Nem a fenét nem. Szekrényekben, zsebekben, bárhol. Éppen úgy fizettek, mint a piacon. Ide egy köteg nyomtatott részvényt, én meg adom érte a bankókat. Persze, miután kikiáltották, hogy kinek mi van eladó.

Senki sem kötött szerződést olyan értékpapírra, ami nem volt ott, helyben, átvehetően és készen arra, hogy az eredetiségét ellenőrizzék. Aki meg el akart adni, annak vagy ott volt a pénz/részvény a zsebében, vagy valami letéteményesnél, a közelben. Akár valamelyik közeli bankban is lehetett. Megállapodott valakivel a részvényes, aztán elhozta a letéteményestől az értékpapírokat, és átadta a magbeszélt árért a vevőnek. A letéteményes lehetett akár a ház valamelyik irodájában is.

Az ügyletekről papír alapon készült szerződés és feljegyzés. Papíron volt nyilvántartva, melyik társaságban kinek mennyi részvénye van. Részvénykönyvek, feljegyzések, szerződések, mind papíralapon. Okuk volt tűz ellen minden módon bebiztosítani azt a házat.

És ebből a szempontból lényegtelen, hogy most mivel van teletömve. Mert azt a tüzivíz rendszert azóta is szépen karban lehet tartani. És karban is tartják szerintem.

Más volt az a világ. Nem jobb, de más. És tudtak építeni.

Csót:
b