Inkább csak egy feltételezhető gondolkodásmódra próbáltam utalni. Az antitrinitáriusok nem kis részben épp a zsidó hagyományokig mentek vissza, amikor egy letisztult képpel megfestett Istent tiszteltek. Amazok, az iszlám híveivel együtt elképzelhetetlennek tartanák, hogy egy mindenhatóként tisztelt lény keresztre feszítve, emberek kezétől haljon meg. Megmutatkozik ez talán a két keleti vallás rítusaiban, az alávetettség érzetében, hogy ti. 'minden J.hv.tól/Allahtól rendeltetett'; a predesztinációt más néven ugyan, de ezek a tanok is ismerik. Mármost Szervét mindezzel szemben mégis keményen elvetette az eleve elrendelést, a bevett érvvel (ti. a bűn csak az ördögtől eredhet, Istentől nem). Talán az ellenzéki hitújító kényelmes pozicíójában volt; talán a képzetek erősebbek voltak a bibliai alapozásnál, mikor kidolgozta a hittételeit és tagadta a Háromságot. De nem véletlen hoztam föl példaként: Szervét után az unitáriusok egy relatíve tekintélymentes egyházat hoztak létre. Ha vannak is dogmatikus alapigazságok, azok valahol a méreteik ellenére is eltörpülnek a belső hitbéli meggyőződéshez képest; a jézusi tanítás épp ezen a fronton újított nagyot a Törvénnyel meg az i-betűvel. S ha a 'személyiségképlet' és a 'mindenhatóság' között kellene kapcsolatot keresni, akkor a feltételezett logika nem feltétlen vág egybe az efféle belülről jövő istenkereséssel, mutatná ezt talán épp a fenti példa is.