Még nem tudod, mire buzdítottál!
Beláthatatlan mértékű gondolatok vibrálnak bennem, amiket szívesen megosztanék itt az éterben másokkal, majd minden témakörben, és, ha szavadon foglak, lehet sokmindent kiírok majd magamból.
Különben azt hiszem ez keltette fel érdeklődésemet.
A fórumozásról még annyit, hogy viszont van egy óriási előnye (esetünkben ez már érvényét vesztette), nicknév mögé bújva lehet bármiről véleményt alkotni ismeretlenül, akár a legkényesebb témákban is.

Celine Dion nem tartozik a kedvenceim közé (leginkább az orrhangja miatt), bár ezt a dalát kedvelem. Ami miatt beraktam ezt a dalt, szerintem sok a hasonlóság Rahmanyinov 2. zongoraversenyének 2.tételével, ha a refrént kiveszed a dalból (vmit a szerzőnek is kellett alkotnia).

Bombanő:
(lehet, hogy csalódást okozok, de csak egy évvel vagyok fiatalabb nálad)
Különben a filmet valahogy sosem sikerült megnéznem teljes egészében, de középiskolában ekkoriban lett kedvenc a Boleró. Az erotikus tartalom akkoriban nagyon izgatta mindenki fantáziáját (nem beszélve Bo Derekről (bocsi, kicsi off: első kitömött mellű nő), ahogy épp kijön a vízből)

Különben az első nagy hatású zenei élményem (az elcsépeltségről jutott eszembe)
Orff Carmina Buranája volt. Kb 10-12 évesen láttam egy "Önök kérték" különkiadásban (dolgozók kérték; épp azt tippelte a család: a "főmérnök" verset, vagy komolyzenét fog-e kérni)
Borzasztóan hatásosak voltak a képi elemek a zenével: torzított domborúlencsével felvett középkori jelenet, részeg papokkal, diákokkal, kikapós kocsmárosnéval; a hirtelen megjelenő zene...Ó Fortúna... (még ma is pontosan emlékszem minden részletére)
De nem csalódtam, mikor később meghallgathattam a művet teljes egészében is (sajnos szerintem mostanság a CB-ról csak az első dalra asszociál a többség)
Ráadásul tele a zenevilág a feldolgozásokkal : Enigma, még rapben is hallottam.
(Különben egy érdekesség: hallgattam épp, mikor fiam is meghallotta, és azt hitte Gyűrűk ura soundtrackot hallgatok. Valóban néhol bizonyos hasonlóság.)

Amúgy zenében a kedvenceim az olyanok, (mint pl. a C B, vagy a Romeó&Júlia-ból a Capulett & Montago rész, v. Beethoven V. szimfónia.....), ahol egy hirtelen erős kezdés után, átvált valami teljesen érzéki, lágy hangzásra a téma, majd ismét előjön a durva erő. Imádom a végletességeket.
(Talán emiatt kedvelem jobban a századforduló zeneszerzőit a barokknál)