Hát, ha már minden rendszeres hozzászóló elmondta gondolatait a sorozatról és a Huddy témakörről, én is elmondom a véleményemet, a teljesség kedvéért J
Huddy témakörben körülbelül úgy értékelem a helyzetet, mint Candy, különösen nem is akarok belemenni, mert minek ismételjem el azt, amit ő is mondott. Én már régóta arra várok, hogy Cuddy és House múltját, jelenét, jövőjét kifejtsék, és most erre elérkezettnek látom az időt.
Lucas karakterét szeretném megvédeni inkább. Számomra nem tűnik pót-Wilsonnak, sem egy szerelmi háromszög valamelyik csúcsának, és kétlem azt is, hogy ez lenne az alkotók célja vele. House esetében láthattunk már olyat, hogy valakit közel enged magához, legyen az bármilyen idegen is, nem ez az első eset, aligha hiszem, hogy ezen meg kellene ütköznünk. Vegyük csak példának a bájos sarkvidéki kutató hölgyeményt vagy a megerőszakolt lányt, akivel House olyan dolgokról beszélt, amiről valószínűleg még Wilsonnal sem értekezett. És ha erre valaki azt mondja, hogy ez nem életszerű, akkor én meg elmesélem, hogy velem sem először fordult már elő, igaz, nem is túl gyakori, de a múlt héten összeakadtam egy olyan lánnyal, akivel akár évek óta is barátok lehetnénk, annyira sok közös van bennünk, mikor először beszéltünk, olyan volt, mintha évek óta beszélnénk, és valamiért megbíztam benne, és ő is megbízott bennem. Nem mese, és igenis életszerű, mert az életben történt, vagyis annak kell lennie. Számomra tökéletesen elfogadható House és Lucas hirtelen jött bizalmas kapcsolata, mert még ezt barátságnak nem nevezhetjük, de néha House szinte terápiás jelleggel kapaszkodik bele bizonyos emberekbe, majd ha megkapta azt, amit akart, ugyanolyan nyugalommal engedi el őket, és általában ők sem akarnak töle többet ennél. Szinte ösztönszerűen ráérez az ilyen emberekre. Nyilván figyelembe kell venni, hogy Lucas barátunk az önálló spinoff-ra is játszik J mégis, szerintem a karaktert nagyon jól bevezették ebbe a kis House-is világba. Nekem elég karizmatikusnak tűnik, de nem vártam tőle, hogy most a House-on belül majd belép akár Wilson helyére vagy majd jól lecsapja Cuddy-t kedvenc mogorva dokink kezéről. Az, hogy Cuddy-t végre a környezetéből kiszakítva, nőként láthattuk, jól esett neki is, nekünk is, de meg vagyok róla győződve, hogy Lucas udvarlása csak katalizátor, hogy legyen miért az érzelmekről, a magánéletről beszélni Huddy-val kapcsolatban is. Ha az ember mélyen belenéz a House-ba, nehezen meri megkockáztatni, hogy ítéletet mondjon arról, hogy House kihez milyen fűtött érzelmekkel viszonyul, mert ő ebben elég kiszámíthatatlan és attól, hogy azt mondja valakire, hogy He’s an idiot, azt még nem feltétlenül gondolja úgy. Az, hogy esetleg Cuddy tangájának megszerzését tűzi ki feladatnak, korántsem jelenti azt, hogy Cuddy-t betörendő numerának látja. Szerintem House néha olyan, mint a srácok általános elsőben: tetszik nekik a kislány, de a haját húzzák, mert nem tudják, hogy fejezzék ki, amit éreznek. Hát House is ilyen néha, és én ebből gondolom, hogy minél többet piszkálja Cuddy-t, annál inkább arról van szó, hogy valamilyen lépésre kényszeríteni akarja, hogy mozduljon már, ne neki kelljen udvarolni, mert egy esetleges kudarcot nem szívesen engedne meg magának, ő, a nagy House. Cuddy igenis valódi nő a számára, annyira valódi, hogy már maga sem tud mit lépni ebben az esetben. A fickó annyira manipulatív, hogy ha akarná, simán berántaná Cuddy-t az ágyába, és akkor valóban letudná életének ezt a fejezetét, de Cuddy manipulálása sosem ment el még ilyen irányba. Lucas szerintem nem féltékenységet hoz ebbe a kapcsolatba majd, hanem iránymutatást. Legalábbis ebben reménykedem, nekem így áll össze logikusan.
Három rész után én még nem siratnám a sorozatot, bár azt láthattátok, hogy a negyedik évad sem taglózott le túlzottan (tangás részt kivéve), és számomra 13-en kívül zavaró tényező nincs a sorozatban, a Taub központú rész most különösen magával ragadott, alig várok egy Kutner témájú epizódot is. Candy-vel tartok, bizalmat szavazok az új iránynak, remélem, most kezdenek majd belelendülni J |