Szia nino!
Nagy igazság van abban amit írtál!
Augusztus közepén arrafelé volt dolgom, ahol apósom lakik, ott mentem el abban az utcában, ahonnan lefordulva a harmadik házban lakik. Gondoltam ha már erre járok, beugrok hozzá.
megnyomtam a csengőt, és gondoltam, míg kiér szedek pár szem szilvát a háza előtt álló fáról. (tudom, hogy permetezi ezerrel, de úgy gondoltam, hogy az a két szem még talán belefér).
Ekkor jött ki a szembelakó szomszéd, aki ezt mondta:
"Uram, én a maga helyében nem ennék belőle, a Józsi éjjel-nappal permetezi!"
Egy kis túlzás van benne, de tényleg úgy 8-10 naponként rendes méregmennyiség éri a körtét, almát, paradicsomot, szőlőt, stb.
Én hiába mondom Neki, hogy ez nem jó, mindig azzal jön, hogy akkor kukacos, lesz, tönkremegy a termés, elviszi a gomba, stb.
Az én körtefáim már hosszú évek (van már vagy 10 év is) óta nem kaptak semmiféle permetet (ezeket még édesapám ültette, azaz "örököltem" őket).
Szőlőből is van már több fajta, amely semmiféle permetezést nem igényel, mégis szépen terem. Az igényesebb szőlőtőkéket pedig folyamatosan lecserélem kivire.