Félve szólok ide a topikba.

Ma nagyberuházást ejtettem meg Böszménél, ilyet emberemlékezet óta nem tettem. És természetesen azonnal a Testament albumot vettem legelőre meghallgatásilag, úgy, hogy fogalmam sem volt mire számíthatok, max prekoncepcióm lehetett volna, de azt már csírájában feleslegesnek ítéltem.

Örülök, hogy megvettem az albumot. Nagyon szívesen hallgattam meg és bizonyára még fogom is hallgatni eztán is (és talán végre egy koncertre is eljutok). De azt hiszem megöregedtem és/vagy túlságosan el vagyok kényeztetve jó zenékkel, mert én nem tudok lelkesedni az album kapcsán. :o( Leginkább az átütő erőt hiányolom a tételek szinte mindegyikéből, és az én fülemnek eléggé egysíkú a hangzás is. Ne haragudjon meg senki rám, az alábbi súlyos kritikáért -> nekem az az asszociáció ugrik be, mintha valaki Mozart halála után mondjuk 50 évvel Mozart-szimfóniákat kezdene el írni. Lehet ez érdekes, szép, jó, de mindenképpen marad hiányérzet az emberben a hallgatásukkor.

Azt gondolom iszonytató a konkurencia még a minőségi zenékben is, ha ekkora lenne az informatikában is, éhen halnék :o) Egyre nehezebb kiugró teljesítménnyel előrukkolni, pláne első nekifutásra. Márpedig én elkényeztetett hozzánemértő hallgató totális elvarázslást várom el 'minimum', nem pedig egy érdekes koncepciójú amúgy élvezhető zeneélményt.

Aki nincs annyira elkényeztetve, mint én, annak viszont nagyon is ajánlható az album.