Dettó, ugyanez van a mi sulinkban is, ez sem gyermekmegőrző. Senki nem írja meg a gyerekek helyett a leckét, és akkor is megnéztem, amikor előttem a napközis tanítónéni is. A napközisek amúgy ebben az iskolában valóban oktató és nevelő munkát is végeznek. De az elsősök mellett, akik vannak mondjuk legalább 20-an, szimplán és egyszerűen nem lesz idő a másodikosoknak segíteni. Mesét olvasni, kézműveskedni biztos vagyok benne, hogy itt is fognak, de azt a fajta segítséget, amit megkaptak tavaly, vagy amit megkapnak a lányomék már két éve, és idén is megfognak, na az ki fog maradni. Ha a harmadikos lányomnál van hasonló, akkor is azt mondom ok, mert szépen fokozatosan szokják az önálló tanulást, leckekészítést, de ők másodikosok.
Arról már nem beszélve kedves Alice, én nem szeretném elfogadni azt, hogy a normális dolgok rossz irányban változnak, akkor sem, ha szerinted ez az átlagos, igenis mindent el fogok azért követni, hogy a gyerekeim a normális közegben nőjenek fel. Nem vagyok hajlandó beletörődésből lenyelni a sz.rt, csak azért mert mások lenyelik.