Az MDF szerint Veres lefejeli a vállalkozókat
MTI, 2008. szeptember 3. 11:26
A Magyar Demokrata Fórum álláspontja szerint Veres János legújabb adó-akciótervével nem tesz mást, mint a tévékamera után lefejeli a magyar vállalkozókat is. A mai kormányülésen tárgyalásra kerülő, a magyar vállalkozókat, vásárlókat eleve bűnösnek, csalónak feltételező adótörvény-módosítás tervezetekkel az MDF nem ért egyet, mert a kormány alapvetően rossz irányból közelíti meg az adóreform kérdését - írja az MDF közleményében.
Az MDF szerint a kormányzat ahelyett, hogy valódi adócsökkentéssel, az állami kiadások érdemi mérséklésével és átláthatóvá tételével igyekezné az adózók bizalmát visszaszerezni és az adómorált növelni, éppen ellentétes eszközökhöz nyúl. A kisebbik ellenzéki párt szerint a Gyurcsány-kabinet ismét hozzá nem értéséről tett tanúbizonyságot, amikor a méltányos közteherviselés megteremtése helyett csendőrmódszerekkel igyekszik fizetésre szorítani a rendszert megkerülőket.
Az MDF szerint abszurd, hogy a közértből hazajövet is attól tarthat bárki, hogy blokk híján befizettethetik vele a vásárolt kenyér vagy tej áfájának összegét, hisz ki tudja, hogyan jutott hozzá. A demokrata fórum közleményében azt írja, hogy Veres János és minisztertársa által megtárgyalásra kerülő csomag a politikai gyávaság újabb iskolapéldája, hiszen az adó- és szociális rendszer érdemi reformja helyett, üldözési hadjáratot kíván indítani az egyébként is lehetetlen helyzetben lévő magyar vállalkozások, sőt lassan a magyar fogyasztók, vásárlók ellen is.
Az MDF szerint a gazdaság fellendítése, a magyar középosztály megerősítése érdekében valódi konzervatív fordulatra van szükség az adópolitikában is, amely nem csalóként, hanem partnerként tekint a magyar vállalkozókra, adófizetőkre, amely a méltányos, a tisztességes, és az igazságos közteherviselésen alapszik. Herényi Károly, frakcióvezető