Azok az őszibarackfajták, amelyekről szó volt, nem csak a tafrinára mutatkoznak rezisztensnek, hanem minden egyéb betegségre is. A kis kísérleti ültetvényben nincs semmilyen permetezés. Azokat a fákat, amelyek bármilyen kártevőtől megbetegszenek, egyszerűen eltávolítjuk, gyökerestül kinyűve őket, traktor segítségével. Most már nagyon szépen kezd kirajzolódni, hogy melyek azok a fajták, amelyek eléggé ellenállóak. Úgy tűnik, az eddig szerzett tapasztalatok alapján, mintha a késői érésért felelős tulajdonságokhoz inkább kapcsolódnának azok a jellemzők, amelyek a rezisztenciáért felelősek. Az eddig teljesen hibátlanul (tafrina esetében szinte egyetlen fodor nélkül) vizsgázott fajták későiek, vagy extra-későiek. Az utóbbin október végi(!) érést kell érteni. Egy másik nagyon jó ellenállónak mutatkozó fajta most érik, ami már szintén későinek minősíthető.
Ezek a fajták mind olasz eredetűek, de nem licenccel védett, bejegyzett fajták, hanem vidéki szelekciók. Ott már egy, a miénkhez hasonló gyűjtői munka eredményei. A szaporításukról és forgalmazásukról egyelőre nem volt szó, legfeljebb egyénileg lehetne róluk szemezni.