Kiss Péter: "helyre kellene állítani a koalíciót"
NOL • Népszabadság Online • 2008. augusztus 29.
- Kiss Péter szerint a kormányfő adócsökkentési javaslata azt üzeni az SZDSZ-nek, hogy új alapokon helyreállítható a koalíció. A kancelláriaminiszter, az MSZP alelnöke erről az ATV-nek adott interjújában beszélt pénteken.
- Az adócsökkentési javaslat szól az egykori koalíciós partnernek is, hogy új alapokon helyreállítható a két párt között a kormányzati együttműködés - jelentette ki Kiss Péter.
- Szerinte az ország kormányozhatósága a tét, és nem pártérdekekről és nem személyi kérdésekről szól a vita, hanem arról, hogy a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségével elindított elmúlt két évi változások beérjenek, visszaigazolódjanak a gazdaságban és az emberek hétköznapjaiban - olvasható az ATV honlapján.
Az összefoglaló szerint arra a kérdésre, egyetért-e azzal, hogy a kormányfő a személyes jövőjét is feltette a költségvetés elfogadására, a miniszter hangsúlyozta: igen, hiszen mindannyiuk személyes jövőjét, a kormány egészét érintő kérdésről van szó, mert az elmúlt két év kormányzásának eredményeit akkor lesz módjuk hitelesen bemutatni, ha képesek újra stabil parlamenti támogatást szerezni.
- A javaslat felkérés keringőre az SZDSZ számára - tette hozzá.
(MTI)
Hmmm....
Elképzeltem amint Kiss Péter és Fodor Gábor keringőzik ( kisp galambszürke öltönyben, szegfűvel a gomblyukban, fekete makkoscipőben, bolyhos bokazokniban - Fodor 2 számmal nagyobb halszálkás zakóban, farmerban, mesztélábas bőrszandálban ).... hahaha... bocsánat... bruhhaha......:o))