freestate Creative Commons License 2008.08.27 0 0 8798

Nekem az első kiadás is megvan, ami még piros borítós volt, és pont Bruce visszatérésekor jelent meg, még 2000-ben.

 

Aztán tavaly találkoztam az új kiadással, ami már bővítve volt 2005-ig, és mivel pont akkor készültem Maiden koncertre, és az ára is kedvező volt, megvettem azt is az útra:)

 

Ja és az előző témához:

 

Én 1988-ban ismertem meg a Maident. Addig inkább popzenét (Pet shop boys, Jacko) hallgattam, és egy szervezett utazáson haverkodtam össze egy korombeli sráccal, aki Number pólóban volt, és walkmanon hallgatta vmelyik lemezüket. Addig addig erőltette, hogy hallgassak bele, amíg kénytelen voltam. És egyből bejött. Az első albumom a 7th son volt kalózkazin, amin még a Heaven can wait és a Loneliness is rajta volt, és a számsorrend totál más volt, mint a hivatalos (a oldal első szám: 7th son, b első: Moonchild). Aztán sorban jött a többi, egészen 1991-ig követtem a történéseket, aztán más zenék felé fordultam. De 98-ban újra rátaláltam az ösvényre, elfogadtam a Blaze-korszak lemezeit is, de azért Bruce visszatérését én is lelkesen üdvözöltem.

 

Az első pólómat pesten vhol a Nagydiófa utcában vettem (akkor még nem pesten laktam), direkt azért utaztunk fel anyuval:) Live after death borító volt rajta, általánosban sokat zaklattak érte, de nem számított:)

Előzmény: VTX 666 (8797)