Nekem az első lemez a Brave New World volt a sajátom, addig tudtam Eddie-ékről , láttam tizenegy-két évesen a madness-t a Zenebutikban, a gimiben a rajztanár a borítókat vetítette művtöri órán, amik lenyügőztek, a szomszéd kislány adott kölcsön kazettára másolt lemezeket, de különösebben nem érdekelt, én grunge őrült voltam és nagy gánzos. A maiden hangos volt és félelmetes a "koponyás csávó".
Mikor Axl-ék nek annyi lett akkor kezdtem el másféle zenék után is érdeklődni (Metallica, Cult, Black Sabbath, Judas, Ozzy,...), az akkori cimborám adott két gyűrött vhs-t - amit sajnos elajándákoztam már - koncerteket. Az egyik a moonchild-del kezdődött, és akkor valami már piszkálta a csőrömet, hogy jó kis zene.
Olvastam a Metalhammert évekig, és fél szemmel kisértem végig a törést a zenekarban, a Blazey éveket, és a nagy újrakezdést.
És a BNW volt az lemez ami igazi kedvencemmé tette a zenekart, de a villámcsapás akkor volt mikor meghallottam a Fear-t a Rió lemezen!!!!!!!!!!
Most is borzong a hátam.
Utoljára reggel hallgattam meg munkába menet.
Idén ötödszörre láttam őket.
Tegnap nézelődtem a jutubon lányaimmal, mutogattam a szigetes felvételeket, a kisebbik lányom feltarva mutatja a kicsi és a hüvelykujját - Apa te is igy integettél?
Éneklik: Sihuhu-sihuhu huuuuu huuhuuhuuhuu sihuhu!! :-))