Kedves Igor Szergejevics Szavolszkij!

Emberként és kommunistaként is nehéz helyzetbe kerültem az elmúlt időkben, ezért írok most Önnek. Röviden és tömören, kedves Igor Szergejevics, alaposan megtévedtem. S még nagyobb a bűnöm, mert nem csak megtévedtem, hanem ráadásul nem elég gyorsan ébredtem hiányosságaimra. A rádöbbenéshez kellettek azok a megbízható elvtársak, akik most segítenek megírni ezt a levelet és csak a ránk, különleges anyagból gyúrottakra jellemző kedvességgel megígérték, hogy becsukják utánam az ablakot.

Nos, Önnek írok, mert nagy az én vétkem: úgy gondoltam, hogy történelmi kísérletünk 1989-91-es bukása után majd más eszközökkel kell szolgálni Mozgalmunk és Eszménk nemes céljait. Úgy gondoltam, jobb, ha csodás humanizmusunk befogadását Hazámban végre nem nehezítik arrogáns helytartók és pöffeszkedő tábornokok. Azt is gondoltam, kedves Igor Szergejevics, hogy negyven év kényszerű együttélés után nagyot lendíthet kapcsolatainkon, ha a korábban a Táborhoz tartozó nemzetek nem érzik úgy, mintha az illetékes orosz elvtárs most is a kapcarongyának nézné őket.

Tévedtem, Önnek van igaza: piszkos ellenforradalmárokkal, reakciósokkal, fasiszta brigantikkal szemben nincs helye a legendás bolsevik udvariasságnak. Nagyon is helyes, hogy Ön, mint Oroszország budapesti nagykövete „enyhe undorral" fogadta Orbán Viktor Grúziát támogató és államát kritizáló szavait, majd azt is közölte, nem tudja, a politikus miképpen tud mások szemébe nézni, és „az amerikai neokonzervatívok zsebéből beszél". Önkritikát gyakorlok, amiért úgy hittem, effajta szavakat diplomata még álmában sem mond, nehogy meghallja valaki. Így kell kezelni mindenkit, aki bírálni merészeli a humanizmusáról közismert 58. hadsereg kisebbségvédő, grúz, oszét kisgyermekeket, sőt, még azok macijait is megmentő akcióját!

Korábban nem értettem: miképpen állíthatják ugyanazon magyar közszereplők, hogy országom ne szólaljon meg a konfliktus ügyében (mert leállnak a gázszállítások), akik korábban még a lehetőségét is kizárták az energiaellátás politikai célzatú manipulációjának (mert az kizárólag az üzletről szól). Dialektikus materalista világképem alapján itt ellentmondást véltem felfedezni, de a levelem írása közben mellettem dohányzó kedves elvtársak meggyőztek arról, hogy nincs igazam. Helytelen következtetést vontam le abból is, hogy többszöri ígéret ellenére az orosz csapatok még nem vonultak ki, nemhogy Dél-Oszétiából, hanem a grúz Gori városából sem, ellenőrzésük alatt tartva az egyetlen, az országot Kelet-Nyugat irányban átszelő főutat.

Álláspontom egy másik ügyben szintén teljes tévedésre épült: korábban nem volt világos számomra, vajon mi köze volt a grúzok által állítólag végrehajtott dél-oszétiai etnikai tisztogatás megállításának az onnan kétszáz kilométerre lévő Poti kikötőjének szétlövéséhez. Ideológiailag nem eléggé képzett fejemben még az is megfordult, az orosz repülők azért bombázták szét a megfelelő berendezéseket, mert azt akarták, hogy a nem Oroszországból származó olaj szállítása lehetetlen, a nemrég felavatott vezeték pedig használhatatlan legyen.

Súlyosan tévedtem, s ezért, belátom, bűnhődnöm kell. Lassan zárom soraimat, mert a mellettem álló elvtársak elszívták cigarettájukat, és már mennének.

Köszönöm, hogy hihettem az Eszmében és köszönöm, hogy napjaimat nem önmarcangolva, hanem az elmúlt időszak eseményeinek helyes moszkvai értelmezését elfogadva, végsősoron boldogan fejezhetem be, drága Igor Szergejevics!

(Az eddig ismeretlen körülmények között keletkezett búcsúlevelet egy ismeretlen jutatta el szerkesztőségünknek, hitelességét még vizsgáljuk.)

http://www.hetivalasz.hu/cikk/0808/orban_es_az_enyhe_undor