kiscement Creative Commons License 2008.08.19 0 0 18929
Persze, nyugodtan kihagyhatod a vermondást! Mi is kihagyjuk. Felmerült ugyan, annak kapcsán, hogy valami plusz esetleg kéne, hogy ne csak 15 perc legyen az egész ünnepség, de nem vagyunk oda mi sem a versekért (én legalábbis nem szeretem hallgatni őket, max. olvasni), meg aztán rájöttünk, hogy a gratulációkkal együtt simán el fog telni a rendelkezésre álló idő.

Hogy hogyan zajlik a szertartás? Azt hiszem, viszonylag az elején megvannak az igenek. Anyakönyvvezető köszönti a népet, elmondja, miért vannak itt, kijelenti, hogy utánajártak, és kiderült, hogy a két ember egybekelésének törvényes akadálya nincs. Nálunk, azt hiszem, még a legelején lesz a gyertyagyújtás is.

Aztán szerintem felteszi a két kérdést, és egybehangzó "igen"-válasz után gyűrűhúzás van, majd "köszöntsétek egymást az első hitvesi csókkal". Aztán szerintem az anyakönyves is mond 1-2 szép szót, és szerintem ebbe a beszédbe szokta beleszőni a szülők köszöntését. A legvégén van szerintem a pezsgőzés, és utána gratulálhatnak a vendégek.

Valami így rémlik, összerakva az utóbbi néhány emlékemet (ahol részt vettem vendégként/tanúként).

Előzmény: Kiskukacka (18927)