A most óriásikat termő bokromról ez a kép van. A nevét nem tudom, érdekes az nem is érdekelt eddig annyira.Egyidős a kertemmel, szinte rögtön megvettem, amikor a kert meglett.De egyáltalán nem értettem hozzá, tavaly itt a topokon tudtam meg, hogy általában buzgón lemetszettem azokat az ágakat, amik az első termést hozták volna.:(
Termett azért többször is, de csak második terméseket. Sose volt még ilyen nagyszemű, illetve talán tavaly, amit véletlenül nem metszettem le.:)
A másodtermések lényegesen apróbbak, és talán egy kicsit édesebbek is. Igaz, hogy nagyon izgalmas mert késői a beérése, van hogy novemberre eltolódik.
Viszont minden ősszel betakargattam őt is, meg a véletlen, dugványozással szaporított gyerekét is.
Idén nem metszettem meg tavasszal, és milyen érdekes, hozott bőségesen első termést:)