Az ikóniumi misszió
"1Ikóniumban történt, hogy együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy szóltak, hogy a zsidókból is, a görögökből is igen sokan lettek hívővé. 2De azok a zsidók, akik nem hittek, felingerelték és megharagították a pogányokat a testvérek ellen. 3Mégis elég sok időt töltöttek ott, és bátran szóltak az Úrban bízva, aki bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez. 4A város népe azonban meghasonlott, és némelyek a zsidókkal, mások meg az apostolokkal tartottak. 5De a pogányok és zsidók vezetőikkel együtt összefogtak, hogy bántalmazzák és megkövezzék őket. 6Ők azonban ezt megtudva elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe és a környékre, 7és ott hirdették az evangéliumot." (Apostolok cselekedetei 14,1-7)
Életünk során egy kudarc átélése, egy keserű élmény elegendő ahhoz,
hogy feladjunk dolgokat, vagy legalábbis fenntartásokkal legyünk a folytatásban.
Pál és munkatársa arról tesznek bizonyságot, hogy evangéliumhirdetői
munkájukban nem ismerik a meghátrálást és a keserűséget.
A pizídiai Antiókhiából keserves események következtében - a zsidók
féltékenységből fellázították ellenük a város előkelőit - kellett elmenekülnie
az apostolnak és munkatársainak. Mégsem keseredtek meg, és nem voltak
fenntartásaik az Ikóniumban élő zsidókkal szemben. Nem kerülték
őket, mondván: "legutóbb is méltatlanul bántak velünk", hanem első útjuk
a zsinagógába vezetett, ahol nem méltatlankodtak, hanem prédikáltak.
Érdemes elgondolkoznunk egy kicsit azon, hogy hasonló esetben mi
mit tennénk. Lehet, hogy munkánk méltatlan fogadtatása esetén visszavonulnánk
és legalábbis "egy ideig" nem foglalkoznánk mással, csak önmagunkkal
és sebeink gyógyítgatásával. Ha rászánnánk magunkat a szolgálat
folytatására, esetleg meghatároznánk, hogy kik azok, akiknek "érdemes"
hirdetni az evangéliumot, mert "méltó módon" bánnának velünk, és fogadnák
a hirdetett üzenetet. Amikor ilyen gondolatok járnak valakinek a fejében,
vajon mennyire foglalkozik magával, és mennyire azzal a szolgálattal,
amelyre Isten hívta el?
Az Úr Jézus így szólította meg egy alkalommal a tanítványokat: "Ha valaki
énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és
kövessen engem!" (Mt 16,24) Nem könnyű önmagunkat megtagadva félretenni
a keserűséget, az önérzet marcangoló fájdalmát, és meghátrálás, valamint
fenntartások nélkül folytatni a szolgáló életet. "De mi nem a meghátrálás
emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet
nyerjünk." (Zsid 10,39) Ikóniumban is meg lettek az Úrban bízó, bátor bizonyságtételnek
a gyümölcsei, hiszen "a zsidókból is, a görögökből is igen
sokan lettek hívővé".
Hogy ebben a városban is voltak keserű következmények, mert bántalmazni
és megkövezni akarták Pálékat? Lehet, de Isten megáldotta
munkájukat, hiszen meghátrálást nem ismerő szolgálatuk gyümölcseként
gyülekezet alakult a városban. Később, amikor a vidék gyülekezeteit végiglátogatta
az apostol, azt láthatta, hogy "a gyülekezetek erősödtek a hitben,
és naponként gyarapodtak lélekszámban" (ApCsel 16,5). Ami nem történik
meg, ha a keserű élmény miatt megfutamodnak... /HZ/
