Igazad van, a kirekesztés kirekesztése is ipso facto kirekesztés.

 

Azonban a kirkesztés kirekesztése egy negatív társadalmi jelenségre, nem pedig személyek csoportjaira irányul, így kifogásolhatatlan.

 

Ezért a blikkfangos fogalmazás kísértésének ellent kellett volna állni, mert a gondolat megfogalmazható pozitíve is, pl. hogy "Teremtsük meg a kirekesztés néklüli társadalmat", "számoljuk fel a kirkesztést" stb.

 

A megfogalmazásnak ugyanakkor formájából adódóan van egy asszociációs mezője és egy implikációja, amelyek miatt mégiscsak e mellett döntöttek, ha tudatosan tették.

 

Az asszociációs mező nyilvánvalóan a "kisajátítók kisajátítása" radikálmarxista tézise, amely szerint a kisajátítás (kizsákmányolás)  társadalma az utolsó kisajátítással, a kisajátítók kisajátításával ér véget, amely e szerint, bár maga is kisajátítás, a kisajátítás ellentétét valósiítja meg - de itt már a dialektika ösvényeire tévedünk.

 

És ebből adódik az implikáció is, amely szerint a kirekesztés jogszerű,  ha a kirkesztés ellen irányul, mivel ezzel az utolsó kireksztéssel megszűnik a kirekesztés (vesd össze azzal a tézissel, hogy a proletzárforradalom csak erőszakos úton mehet végbe).  Azaz nem magát a kirekesztést mint olyat tartja kirekesztendőnek, és ezért helyes a megállapításod, hanem a kireksztés kireksztésével, mint a kireksztést megszüntető aktussal kivételt tesz - ez viszont ellentmond a gondolat megfogalmazott formájának.