incitatus Creative Commons License 2008.07.26 0 0 443
Paragrafus ámokfutásához:

Fazekasékkal kapcsolatban felmerült a gyanú (érdektelen, hogy mi alapján), hogy manipulálják a mintaadást. Fazekas ellenőrének feltűnt, hogy "mintaadáskor" kézzel rásegít. Megkérte, hogy emelje fel a kezét. Fazekas ettők kezdve nem tudott (nem volt hajlandó) mintát adni. Órákon át sem, dacára az időközben elfogyasztott ivóvíz mennyiségnek. Egy idő után Fazekas, vélhetően már nagyon kellett volna vizelnie, bejelentette, hogy elmegy. Az ellenőr felajánlotta, a szabályok szerint, hogy elkíséri, bárhova is megy, aztán ha úgy gondolja, befejezik az akciót. Fazekas természetesen ezt nem vállalta, és aláírta a jegyzőkönyvet, hogy megtagadja a mintaadást. Az ő esete ezzel lezárult. Mellesleg az elején adott, elégtelen mennyiségű mintát a szabályok értelmében nem vizsgálták meg, kiöntötték.

Annus esete még nyilvánvalóbb. Győzelme után adott mintát, az ő ellenőre nem vett észre manipulációt, a minta negatív lett. Ám Fazekas esete után felmerült a gyanú, hátha ő is csalt, ezért kértek tőle még egyet. Nem találták, napokra eltűnt, eljöttek hozzá Szombathelyre is, nem nyitott ajtót, nem ment el az utoljára felajánlott helyre sem. Ha én olimpiai bajnok vagyok, és ezt a címet megőrizni még egyszer pisilnem kéne, ha tiszta vagyok, megtagadom? Mindegy, hogy hányadszor kérik, ezen nem múlhat. Márpedig ha nem adott mintát, akkor valószínűleg nem volt tiszta, ha meg mégis negatívat tudott adni először, akkor valószínűleg csalt is.

Az ezután következő cirkusz igen ízléstelen volt. Ezzel együtt ha nem tiltották el őket időben a további olimpiai szereplésektől, akkor most, mikor egyikük - vélhetően alaposan ellenőrizve, tisztán - megdobta a szintet, nem volna tisztességes UTÓLAG kizárni őt.