Mindenesetre számomra nagyon álságos és kétszínű a NOB szemlélete: küzd a tiszta versenyekért, miközben ezt olyan eljárásokkal, gyakorlattal előírásokkal teszi, az emberi méltóságot és a személyiségi jogokat szándékosan és tudatosan megsértve, a sportolókat megalázva, hogy ezzel lényegében semmivel sem különb annál, mint ami ellen küzd.
A szabályok meg nem lehetnek olyanok, amelyekkel megsértik a sportolók személyiségi jogait és az emberi méltóságukat.
Szóval a Fazekas Róbertet és az Annus Adriánt elítélőknek üzenem, hogy mindazon tények tekintetében, amelyet itt több hozzászólásban közreadtam, gondolkodjanak el rajta és revidiálják a véleményüket.
Mert azért volt a "köz" szemében bűnös a két sportoló, mert ezt akarták láttatni és elhitetni a közvéleménnyel. És ezen topic hozzászólásainak nagy részéből ítélve, ez sikerült is. Tökéletesen tönkretették ezt a két sportolót és a karrierjüket.
És akkor azok után, hogy az egyikük még azután is fel bírt állni, hogy ártatlanul beledöngölték a padlóba, nem kellene bűnözőként kezelni és elítélni azért, mert ismét volt ereje ahhoz, hogy kijusson Pekingbe. Ezért sokkal inkább elismerést érdemel, semmint gyalázatot. Amelyet kapott szép számmal.