Annak idején figyelemmel kísértem ezt a két ügyet, beleértve a sportbírósági eljárásokat. És kísértetiesen emlékeztettek a ckoncepciós eljárásokra. Határozott meggyőződésem, hogy mindkét sportoló esetében már előre el volt döntve a végeredmény. És ennek felismeréséhez kellett volna megfelelő jogi képviselet biztosítani a számukra.

Úgyhogy az volt valójában méltatlan, hogy mindkettőküjet magára hagyta mind a MOB, mind pedig a Magyar Állam. És ők nem tudták megvédeni magukat.

Az aranyakat pedig vissza kellett volna nekik adni. Ugyanis a NOB sem bizonyította be azt, hogy bármi olyasmiben is ludas lenne a két sportoló, amely az általuk elért sporteredményt befolyásolta volna.
Egyrészt egyik sem doppingolt. Másrészt magán a versenyen sem sértették meg a szabályzatot. És ha sem a versenyen nem sértettek szabályzatot és nem doppingoltak, akkor a többi egyéb körülmény - az én véleményem szerint - nem ad valós jogalapot arra, hogy elvegyék tőlük az aranyakat. Hiszen az aranyérmek megszerzése tiszta körülmények között történt.

És még valamit: a sportban is érvényesülnie kell(ene) annak a jogevnek, hogy az elkövetett "bűnnek" és az érte kiszabott büntetésnek arányban kell lennie egymással. Ebben az esetben azonban az az állítólagos doppingvétség - amelynek valós alapja számomra még mindig vitatott és kétséges - nem olyan súlyú, hogy azért arányban lenne az, hogy az egyébként tiszta körülmények között megszerzett aranyérmet el lehessen venni tőlük. A versenyen szerzett helyezést nem lehet a verseny utáni események kapcsán elvenni. Ilyen értelemben a verseny és az ellenőrzés két külön esemény. Ez olyan, mintha egy embert gyilkossággal vádolnak, aki egyébként ártatlan, de mivel az eljárás egyik szabályát megsérti, ugyanúgy elítélik, mintha valóban elkövette volna a gyilkosságot. Hol van itt az arányosság elve?
Ezért én azt állítom: nem volt jogos az aranyérmek elvétele tőlük.

Én az ő helyükben nemzetközi bíróságon magát a NOB-ot támadtam volna meg az emberi jogok megsértése miatt.