Végül is csak hozzáállás kérdése az egész. Mert egész más eredményre lehet jutni, ha úgy állnak valakihez, hogy bűnös, mintha megadnánk neki is az ártatlanság vélelmét.
De mint alább idéztem Gyulai Istvánt, a NOB példát akart statuálni. Akár az ártatlanság vélemének megsértése árán is.
Valóban doppingvétséséget követett el Fazekas Róbert? Hiszen adott mintát. Amely az anailzáláshoz egyébként is elég volt. Én vitatom a doppingvétség megállását. Hiszen ha 25 ml-ben is lehet eredményt produkálni, akkor miért szükséges 75 mi-t adni? Szóval mit is tudott volna bizonyítani a WADA a 75 mil vizeletből, amit nem tudott 25-ből?
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy pl. egy bűncselekmény esetén egyetlen egy csepp! folyadék elég ahhoz, hogy perdöntő bizonyítékot tudjanak nyerni belőle. Akár pl. egy DNS mintát is.)
És még az isd válaszra vár, hogy mi történt volna, ha a WADA azt mondta volna Fazekasnak, hogy rendben van, menjen pihenni, holnap legyen szíves visszafáradni. És akkor megpróbáljuk ismét.
Mindenesetre azért felhívom a szíves figyelmét mindenkinek arra, hogy a biológia törvényeit nem lehet emberi szabályozásokkal szabályozni, felülírni. És ha ez nem az ember - nota bene, nem is a sportoló- akaratán múlik, akkor hiába van ezzel tisztában a mintát adó személy, akkor sem fog tudni többet adni, ha a szervezete nem akarja.
Vagy valaki tud - ilyen tekintetben - parancsolni a saját szervezetének?
Az emberi méltóságról meg csak annyit: ez megilleti a sportolót is. És még egy olimpikon sem köteles eltűrni - sem NOB-tól, sem a WADA-tól - hogy megalázzák emberi méltóságában. Az emberi méltóság még egy olimpián is megilleti a sportolót. A doppingvizsgálat jogossága, szükségessége sem jogalap arra, hogy a sportoló emberi méltóságát megsértsék.
És akik elítélik a két sportolót, azok vonatkozásában nem vagyok meggyőződve arról, hogy ha ők lettek volna a helyükben, ezt szó nélkül eltűrték, elviselték volna.
Hogyha magát a vizeletet vizsgálják, akkor a WADA embereinek miért kell a saját szemükkel látni a magát a viteletadás aktusát is? Amikor valaki orvosi vizsgálaton vesz részt, vért ad - és még sorolhatnám a lehetőségeket - akkor a betegnek biztosítják, hogy a mellékhelység magányában adjon mintát. Milyen felháborodás lenne össztársadalmi szinten, ha az orvos - vagy a vizeletet vizsgáló személy - jelenlétében és személyes figyelmében kellene a betegeknek elvégezni ezt az aktust. Ki lenne hajlandó arra, hogy úgy adjon vizeletmintát - hogy közben mások árgus szemekkel kifejezetten azt nézik, hogyan pisil?
Azért a sportolónak is vannak (emberi) jogai. Még egy olimpián is.