paragrafus Creative Commons License 2008.07.26 0 0 428
Fazekassal szemben a vád az volt, hogy a nem tudta a megfelelő mennyiségű vizeletet produkálni a döntő utáni ellenőrzésen, ami doppingvétségnek minősült. Kamuti Jenő, a NOB orvosi bizottságának tagja szerint a vett minta negatív lett, amit azonban a mennyiség kis mértéke miatt nem vettek figyelembe.

Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség akkori főtitkára szerint Fazekas a sajtótájékoztató után hajnalig tartózkodott a vizsgálaton, ahol az előírt minimális mintának csak az egyharmadát tudta produkálni, ami a szabályok szerint pozitív esetnek minősül. Fazekas pedig fáradtságra hivatkozva elhagyta a helyszínt.

Szóval, Fazekassal szemben nem az volt a kifogás, hogy nem adott mintát, hanem az, hogy kevés mintát adott. Biológiailag egyszerű. Az ember ha akar , sem tud több mennyiséget adni, mint amennyit a szervezete produkál. A szervezetet nem lehet parancs alapján több anyagmenyiség adására kényszeríteni, mint amennyit önmagától képes adni.

És az én véleményem szerint az pedig egyenesen az emberi méltóságot sérti, hogy egész éjszaka arra akarták kényszeríteni Fazekast, hogy adjon még mintát. És nem engedték pihenni. Mivel a dopping nem olyan anyag, amelyik hamar távozik a szervezetből, ezért - véleményem szerint - semmiféle probléma nem történt volna abból, ha a WADA elengedi pihenni Fazekast és nappal megpróbált volna új mintát venni tőle. De nem. A WADA emberei erőszakos módon - sőt, szerintem: az emberi méltóságot megsértve (hiszen a pihenéshez még egy sportolónak is joga van) - egész éjszaka feltartották Fazekast, hiába nem tudott több mintát adni.

Hozzáteszem - mivel vegyészi végzettségem is van - hogy az a mintamennyiség, amelyet Fazekastól vettek, bőven elég az elemzéshez, kiértékeléshez, analizáláshoz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy ezt a töredékmennyiséget is kielemezte a WADA és láss csodát: negatív lett az eredmény. Vagyis az bizonyított, hogy Fazekas nem doppingolt. A bűne mindössze annyi volt, hogy kevés volt az általa adott mintaanyag. Amely kevés minta anyagot egyébként is sikerrel analizált a WADA. Tehát az értékeléshez elég volt, még akkor is, ha a szabályzat szerint többet kellett volna adnia.

Ezért is el kellett volna dönteni, hogy melyik volt a fontosabb: hogy Fazekas a WADA rendelkezésére álljon és legalább annyi mintát adjon, amennyiből a vizsgálat már eredményesen elvégezhető, vagy ragaszkodjon a szabályzat szerinti minta mennyiséghez? A WADA az utóbbi mellett döntött. Megjegyzem: az vesse Fazekasra az első követ, aki kapásból annyit tud egy ilyen helyzetben pisilni, amennyit úgymond utasításra, parancsszóra előírnak neki.