A versfordítás külön kategória. Ott valóban nagyon sok mindent meg lehet tanulni, no de ahhoz, hogy valaki képes legyen jól verseket fordítani, magának is költőnek kell lennie. Enélkül hiába is tudja betéve a hexametert és a jambust, meg a többit. Legfeljebb okos lesz, fordító aligha. Nem hiába mondják sokan (én is hajlok erre a nézetre), hogy egy költőt csak akkor lehet megítélni, ha eredetiben olvassa az embert, fordításból a fordítók ismerhetők meg. Én például ezért nem is vállalkozom versfordításra. Nagy néha, ha egy regényben előfordul vers, és annak nincs magyar fordítása, akkor lefordítom, de ez általában pár sor.

Ha pedig valakinek van tehetsége a vershez, akkor könnyeddén megismerheti ezeket a verselési szabályokat, nincs szükség hozzá egyetemhez.

És az írókat hogy szűrik meg? Ír egy novellát? De ha tud novellát írni, minek a képzés?

Az idézetben írt hasonlat sántít. A színkeverés, és a többi technika. De a prozódiához ha nincs valakinek érzéke, akkor megtanulni se tudja, és amit szövegtanból meg kell tanulni, elvileg megint csak elsajátítható középiskolában.