Juhé, az előző már majdnem olyannak másolódott ide, mint amilyen eredetileg volt. Na, ennek örömére figyelmetekbe merem ajánlani még egy rímelő képződményemet:

 

                                                 A BILI

 

                                                 DÖRR!!!

                                                Falam majdnem szétrepedt,

                                                    mert gazdám éppen székrekedt,

                                                    és kínos nyögve-görnyedéssel

                                                    lőtte ki a székletet.

                                                A szerfölött nagy bűz-szelet

                                                    felkavart zúgó szelet,

                                                    mely, mint hosszú, görcsös sikoly

                                                    szállt ki peremem felett.

                                                Gazdámat meg feldobta

                                                    másfél méter magasra,

                                                    s úgy hullott ő vissza énrám,

                                                    mint reá a kalapja.

 

                                                Ó, mily rút a bili-sors!

                                                    Belépúznak akkorát,

                                                    majd' lepereg a zománca,

                                                    végül mindenki kivág!

                                                Elhajítanak szemétre,

                                                    mint egy ócska fazekat,

                                                    szél dúdol az üregemben

                                                    és a rozsda megharap!

                                                Belém kölykezik a macska,

                                                    vagy megtölt az esővíz,

                                                    és a végén egy rossz gyerek

                                                    meglát és a MÉH-be visz!

 

                                                Nagy Ember! Te zord, dicső!

                                                    gondolj néha énreám!

                                                    Gyermek voltál valamikor,

                                                    bőgve ülted sima szám.

                                                És tán lehetsz beteg, öreg,

                                                    jó leszek majd akkor én,

                                                    vagy ha hideg téli éjen

                                                    lustaságból ülsz fölém.

                                                Lásd: engem mindenki nevet,

                                                    s ajándékul ki kíván?

                                                    Pedig kellek minden korban,

                                                    legyél bármily ész-titán!