Hüm, hüm. Úgy látszik, hogy a sorok elcsúszása itt normális jelenség. Sebaj, ne adjuk fel!

 

                      AZ ELRAGOZOTTAKHOZ

 

 

                   Van-e köztetek, aki megkóstolta már

                              a hajnali rigófütty csikorgó avar szikráit?

                   S van-e, aki nem röstell téli tóparton széltől hengergetett

                              zúzmarás szitakötőt gondolatban eltaposni?

                   Ha van, az szégyellje magát!

                   Mert igaz, hogy hosszú évek múlva

                              már ne fájnak a villámütött fa kormos ágai a gazdának,

                   És a szél hajtotta fellegek nem azonosak többé önmagukkal,

                              és a tengeri csillagok hullám-gomolygatta, sötétlő

                              gond-fergetegeivel a tünékeny korallok között;

                   De attól még a vitriol nem lesz táplálóbb!

                   Vagy talán azt gondoljátok alantasan,

                              hogy a sok könnyezéstől majd földig nyúlik kezetek?

                              És szemetek hunyorgásra készteti a teleszkópot,

                              vagy akár csak egy szende köszörűsleányt,

                              ki csipkés köténykébe szedi az esztergakéseket?

                    Tévedés, uraim! A jégvirág aligha nemesíthető!

                    De majd, ha a lenge felhőkarcolók

                              sündisznó-szerűvé teszik a kopár domboldalakat,

                              és az őserdő már csak egy-két helyen mormolja

                              hamupergető, kósza imáit kézen állva,

                              és a tigrisek is vegetáriusok lesznek,

                     Akkor mondhatjátok, hogy „Igaz, ami igaz!”

                     De akkor Ti már kacsintani sem tudtok majd!!!