Sziasztok!
Jók az idézetek és az érveitek, minden esetre had kérdezzem meg tőletek, hogy azújindulatosság, vajon milyen szívből bújik elő?
Mit üzen nekünk a Biblia? Nézzünk magunkba és ott tegyünk rendet először, vagy uccu neki, tanítsuk meg a másikat, mielőtt mi magunk megtanulnánk a leckét?
Nézzünk magunkba, hogy indulatossággal lehet e "Szeretetet" védelmezni? Mások hitének bagatelizálásával, lehet e a mi hitünk erősebb? Nem lehet, hogy amiket egymásnak mondunk, azokat a szavakat előbb magunknak kellene feltenni?
Vagy ez így jó, ahogy van. Esetleg aki most nem hisz, holnap nem térhet meg Isten kegyelméből? Aki ma káromkodik, holnap nem bánhatja meg azt?
A második parancs Zsidó /Héber?/ fordításban így hangzik:
Szeresd felebarátodat, mert olyan mint te.
Akkor mi kivel is vitatkozunk? Másokkal, vagy....?!