Akkor én is jönnék a beszámolómmal.:)

Apukámmal fél tíz körül indultunk el otthonról, szerencsére egész jól haladtunk, körülbelül fél egyre értünk a helyszínre. Neusiedl am See-től már számos amatőr biciklistát láttunk, így azért már elmúltak kétségeink affelől, hogy máshol lesz a verseny.:) Szerencsére elsőre sikerült a kocsit a See strasséba kormányozni, ahol már javában folyt a szalagok fára tekerése. Elindultunk hát befelé. Elsőként a rajttól jobbra fekvő parkolóba indultunk. A Silence-Lotto, a Milram, és a Tinkoff buszaival találkoztunk. A Tinkoff csapatautónál egy lelkes amatőr kikönyörgött egy kulacsot a csapatfőnöktől, mely kulacsot utána olyan büszkeséggel nézett, mintha az olimpiai aranyérmét tartogatta volna a kezében.:) A Tinkoff szerelőjéhez az egyik szőke (mily meglepő:) orosz érkezett, és valahogy a nyereg állásával nem volt megelégedve. Napszemüvegben kifejezetten úgy nézett ki mint Kashechkin, szívesen látnám őt is a Tinkoffban... A Milramnál folyt a nagy beszélgetés, a Silence-Lottosok pedig még a luxusbuszukban sziesztáztak. Továbbmentünk a rajthely baloldalára, ahol mi is kaptunk egy kólát, majd azonnal meg is láttam a Quick Step és a CSC buszát. Azonban még itt is gyér volt az élet, egyedül a Rabobankosok beszélgettek. Richezét és Tomeit én is láttam bemelegíteni, azonban már javában bemelegítettek, így nem akartam piszkálni őket.:) Számos csapat táborhelyét láttam már, de a legnagyobb célpontét, az Astanáét nem. Ekkor azonban apukám szúrta ki a kazak színekbe öltözött lakókocsit, és a szerelőbuszt. A fiúk még javában pihentek, egyedül Yates volt ott, aki egy jót hülyéskedett az ORF riporterével. A görgőre is csak Röné gépe volt rárakva, a többi bicaj még egymásra döntve állt. Az Astanánál még jobban elbújt a Gerolsteiner, akik az Astana busz mögé álltak. A Gerolsteiner felirat látványáról azonnal Frösi, és a naplója jutott eszembe, és nagyon sajnáltam, hogy ő nem indult a Sógoroknál. Biztos lehetett volna vele egy közös fotót csinálni, vagy egy aláírást kérni tőle.:) Ezután a rajt helyszínére mentünk vissza, ahol nagy ováció kisérte minden osztrák versenyző indulását. Utána a körforgalom mellé mentünk, ahol láttuk az első bukást az időfutamon. Az egyik KTM-es versenyző kiállva a nyeregből megcsúszott a körforgalomban, azonban szerencsére nem történt semmi komoly, még a meze is épségben megúszta. Pillanatok alatt felpattant a bicajára, a közönség pedig hatalmas tapssal jutalmazta ezt. Ezután már a szalagos részre érkeztünk, ahol észrevettem Péteréket. Rövid eszmecsere után elsétáltunk a kocsiig, ahol biztosítottuk a folyadék utánpótlásunkat. Ekkor már Richeze és Tomei a hátizsákukkal együtt gurultak nyugodtan a szállásukra, valószínűleg az időfutamot sem kappkodták el.:) Ezután ismét az Astana busz felé tartottunk, ahol reménykedtem egy Jani Brajkovic vagy Vologya Gusev aláírásban. Nos, az utóbbi sikerült, bár Liba Úr aláírása tényleg eléggé érdekes.:) Péterrel visszasétáltunk a rajt felé, ahol még találkoztunk egy Haselbacher-el is, aki éppen az ORF egyik riporterével viccelődött. Ezután a cél felé indultunk, ahol az összes versenyzőt buzdítottam, sőt Liba Úrnak még egy "davaj"-t is odamondtam.:) Úgy látszik hiába, hiszen nem sikerült túl jól a mai mutatvány. Erre igazából akkor jöttem rá, amikor a mellettünk álló osztrák család nagyon megörült, amikor a müezzin valamit mondott.:) Kedvünket ez azonban nem szegte, így újra körülnéztünk a csapatbuszok környékén. A Tinkoff villámgyorsan hazament, ugyanis már nem is voltak ott, de a Silence-Lotto is már indult a szállása felé. A pódium felé is elmentünk, ahol egy Columbiást láttam üldögélni, mint utólag kiderült, Grabschot. Ezután elindultunk ismét az Astana busza felé, és igazán meggyőződhettünk, arról, hogy az Astana egy igazán nemzetközi csapat. Ugyanis a szerelő, aki a bringákat rakta fel a szerelőkocsiba, magyar rádiót hallgatott. Azt nem tudom, hogy melyiket, de kifejezetten hallottam, amint a djuice-t, valamint a Balaton Sound-ot reklámozták.:) Ekkor láttam meg Davide Rebellint, aki eléggé morcos fejjel húzta maga után a bőröndjét, így nem akartam utánamenni, nehogy valami balhé legyen.:))) Mindezek után elindultunk a kocsi felé, amikor az Astana szerelője intett, hogy dob egy kulacsot. Visszaintettünk, hogy jöhet, azonban a kulacs a fűben landolt, de ennek ellenére is igen örültem neki.:) Mondjuk az is lehet, hogy csak azért kaptam én meg, mert időközben a két Discovery mezbe öltözött lány elment, mindketten egy-egy zsáknyi cuccal távoztak, még jó, hogy egy bicajt nem adtak nekik. Hiába, ők kitartóak voltak, meg nyilván Jani protektálta is őket rendesen. Bezzeg ha lenne magyar az Astanában!:)

Kicsit hosszú lett, de tényleg nagy élmény volt ilyen közel kerülni azokhoz, akiket eddig max. a TV-ből láttam. Hacsak valami nem szól közbe, én jövőre is ott leszek!

(Képeket egy másik hsz.-ben közlök, mivel sohasem sikerül szövegbe jól beraknom.)