Picifiú volt, azután - az érettségi utáni nyáron - nőtt vagy 25 centit, hirtelen. Ennek okán megpaskolni érdemesnek találta magát seggem viszonylatában (szemet hunytam fölötte), fél évvel később lesújtóan szemünkre hányta, nem vagyunk járatosak a Balettcipő vendégkörében - ott szedte fel Bódy Gábort is -, mi meg szerettük, váltig. (Istenkém, keresi önmagát.) Feleségül vett egy országosszínésznőt, őt - közös gyermekükkel együtt - azóta is szeretik a faluban; néhai picifiú viszont még nagyobbra vágyott: a magyar jogtörténet legbotrányosabb hősnője mellé szegődött (nekünk, régi barátainak, kevés belátást engedve az intimitásokba), mindenesetre legutóbbi találkozásunkkor - egy helyi érdekeltségű strandon - mint fegyvert hordozta körbe elhíresült párját... (Utóbbi jogi megítélése két-három évenként változik, már vagy másfél évtizede. Hajdani picifiú-barátnak meg eccer egy bulvárlap önálló kolumnát is szentelt: ő volt az egyetlen, aki kitartott a meghurcolt jogásznő mellett...)

Ahol én elveszítettem: egy "parasztkocsma"-beli diszkó: a körülötte lévők szerelmeikről, fociról, aktuálpolitikáról povedáltak, őt viszont nem lehetett kizökkenteni a Balettcipő - A kutya éji dala - a (Lékai János téri) Randevú fílingjéből...

Tőle hallottam utoljára - hitelesen beszélni (rajongani) - Bódy Gáborról. :) Ezért írtam ezt ide. ;)