andzsin Creative Commons License 2008.07.09 0 0 4898
kedves druszám, azt kell, hogy mondjam, hogy nem értünk egyet, a jogalkalmazás egyéni szubjektum döntése. Nem tudom mikor végeztél, de talán tanultál szociológiát, annak volt egy amerikai iskolája (ill. pontosan kettő a pragmatista és a realista, ez utóbbinak ráadásul egy skandináv ága is volt), a szövetségi bírák és a hozzájuk csatlakozó jogász-tudósok munkái könyvtárnyi helyet töltenek meg azzal, hogy a bírói szubjektum mennyire befolyásolja az adott döntést, ott persze ez azért merülhetett fel igen erős súlyként mert ratio decidendi köti a bírót, a stare decisis alapján pedig el sem térhet tőle.
Vannak olyan szabályok, mondjuk szebben, jogi normák, amelyeknél valóban igaz , amit mondasz. Engedély nélkül épült, le kell bontani. (Kivéve ha turulszobrot ábrázol:(((
Viszont azt te is nagyon jól tudod, hogy a jogalkotó nem tud mindenre jogszabályt alkotni (lsd. kazuisztika) és amikor meg megpróbálta, akkor úgy járt, mint a BGB-vel jártak a német professzorok a 19. sz. végén.
Egy ilyen átmeneti demokráciában meg kell várni (sajnos ez a vajúdás hosszú időszaka), amíg a bíróságok és a bírák képesek lesznek tartalommal megtölteni a jogszabályi kereteket és azt konzekvensen alkalmazni.
És nem a jogszabályokkal van a baj, hanem az alkalmazásukkal (lsd. a vörös csillag eset-itt speciel a szabállyal is baj van).
Ráadásul a T.Kir.Magy. Bíróság évek óta vágja maga alatt a fát , de rendesen, az ilyen és hasonló ítéletekkel. Itt aztán el lehet azon moralizálni, hogy jó e ha valaki 30 évesen bíró lesz? Miért lesznek érzéktelen zombik a bírák a társadalom nyilvánvaló véleményére? Miért kell a végletekig ragaszkodni bizonyos elvekhez (lsd. bűncselekmény tan, társadalomra veszélyesség és társai...)?

Szóval sok a kérdés, kevés a válasz. Ez még a zavaros víz időszaka. Egyszer majd el ekzd tisztulni. Mindig azt szoktam mondani, törvényszerű, hogy az inga kileng a másik irányba. Eddig 40 évig szinte minden tiltva volt. Most minden lehet, nem szabadság van, hanem szabadosság. Majd egyszer vége lesz, remélem.
Előzmény: vargailles (4889)