Nem tudom, mennyivel mesterségesebb világ egy gyereknek meséket olvasni, horribile dictu megkedveltetni vele a az olvasást, kirándulni, állatkertbe vinni, beszélgetni vele, mint lebaszni a tévé elé, hadd nézze az oscar-díjas buzi cowboyokat, vagy kezébe nyomni egy playstationt, hogy nesze, fiam, mészárolj. amikor én nevelkedtem, még ha diktatúra volt is, még ha a hétköznapok normalitása bizarr is volt az ország helyzetéhez képest, nem ömlött a mocsok a tévéből, nem tombolt az erőszak az iskolában, és itatta át a reménytelen nihil a tizenévesek életét. Legalábbis körülöttem.

Divatos lózung a liberális nevelés, holott egyszerű visszalépés a régebbi korokba, amikor a gyereket kis felnőttként kezelték, teljesen figyelmen kívül hagyva életkori sajátosságait. Ma ugyanott tartunk, és nevel a társadalom érték-, cél-, és irányvesztett, félanalfabéta generációkat, akiknek a drog sikk, az erőszakkultusz vonzó, a mentális igénytelenség természetes. Nem aggódom, hogy nyugdíjaskoromra ne lenne munkám. Írástudókra akkor is szükség lesz.