Kedves Tekergő!

 

 

Én több okból is fontosnak tartom a dopping elleni küzdelmet, de legelsősorban is a versenyzők érdekében, hogy ne váljanak újkori gladiátorokká, akik a stadionbeli sikereikért az életükkel és az egészségükkel fizetnek. Túl sokan haltak bele a doppingolásba ahhoz, hogy ne vegye komolyan az ember. A legújabb időkben Pantani, vagy Chava Jiemenez. Bár ők nem közvetlenül a doppingolás, hanem a vele összefüggésben kialakult súlyos depresszió miatt haltak meg. Nagyon sok olyan régi csillag van, akinek a halálát szinten a teljesítményfokozókkal szokták összefüggésbe hozni. Luis Ocana negyvenkilenc éves volt, amikor öngyilkos lett, mert májrákot kapott. A nagy Jaques Anquetil, aki Sipi elmondása szerint sose adott vizeletmintát, az ötvenes évei elején hal meg rákban. Fausto Coppi negyvenegy éves volt, amikor máig is rejtélyes körülmények között váratlanul meghalt.

 

Lehet persze, hogy mindennek semmi köze nincs a doppinghoz. Én a biológiához nem értek, viszont egy dolgot tudok. Ahhoz, hogy egy nő szülni tudjon, tökéletesen egyensúlyban lévő hormonháztartásra van szüksége. Onnan tudom, hogy engem az első szülésem után évekig kezeltek, amíg meg lett a második, mert egyetlen női hormonból túltermelésem volt. Akkor mondta az orvos, hogy a női hormonrendszer olyan, mint a kaleidoszkóp, ha egyetlen picinyke eleme elmozdul, már nem adja ki a képet. Amikor minden idők egyik legnagyobb magyar sportolója, Egerszegi Krisztina visszavonult, rövid időn belül, három gyönyörű kisgyereke született. Vajon hányan dicsekedhetnek ilyesmivel az ellenfelei közül? Gondold el, hogy a sidney-i olimpián szereplő „aranylányok,” a női kézilabda csapat tagja közül hánynak született kisbabája az elmúlt időben Kökény Beától Bojana Radulovicsig. És kinek lett kisbabája Fábiánné Rozsnyói Katalin világverő kajakosai közül? Én senkiről se tudok. Vagy ott vannak a teniszezők. Én kedvelem Serena Williamst, mert a civilben készült képei, megnyilatkozási alapján egy bájos, kedves fiatal nő volna. De szerinted van bármennyi esélye is arra, hogy a visszavonulása után olyan boldog és kiegyensúlyozott családanya legyen, mint a vékony, karcsú, nőiességét mindvégig megőrző Stefi Gráf. Akkor, amikor ő játszott, még más volt az élet.

 

A múltkor láttam egy fényképet, amelyen egy francia úszó volt látható Olivier Schoenfelder a híres műkorcsolyázó. Szerintem egy marslakó nem hitte volna el, hogy ez a két lény ugyanabba a fajba tartozik. Schoenfelder középmagas, kisportolt, vállas férfi, aki egy szép hölgyet emelgetve és dobálva végig tud korcsolyázni egy nehéz kürt. Tudomásom szerint olyan szer nincs, amitől valaki jobban tud korcsolyázni. 13 évesen elkezdett versenyezni, 31 éves korára megtanult annyira, hogy világbajnok legyen. Az egyetlen külső segítség amire számíthat, a partnernője szeméből feléje áradó rajongás. Az úszó egy nála fél fejjel magasabb, agyonizmolt hústorony volt, akinek a fatörzs vastagságú nyakán nevetségesen kicsiny fej ült. A srác a cikk szerint másfél éve még olyan vékony volt, mint Schoenfelder.

 

Mindebből a rengeteg szövegből annyit akartam kihozni, hogy én a WADA-nak szurkolók. Olyan fiatal nőket és férfiakat akarok látni a tévében a sportközvetítésekben, akik a saját szorgalmuknak, kitartásuknak, tehetségüknek, tanítóik mesterségbeli tudásának köszönhetik, amit elértek. Ha az egy világra szóló győzelem, akkor azt. Ha egy tisztességes helytállás, egy jókedvűen teljesített verseny, valahol a mezőnyben, akkor azt. De nem akarok korai halálra, depresszióra ítélt, boldogtalan kreatúrákat látni, akik különféle magas színvonalú, a tökéletes ember megvalósítására törekvő, ennél fogva tökéletesen erkölcstelen orvosi kísérletek alanyaiként érnek el emberfeletti teljesítményeket. Én csak az emberi teljesítményeket szeretem.

 

Bár nagyon naiv vagyok, mert hiszek az emberi jóságban, de tudom, hogy az élet nagy kérdéseire nem létezik jó válasz. Nem lehet eldönteni, helyes-e az abortusz, vagy az eutanázia jogi engedélyezése. Mindkettő mellett és ellen is számos érv felhozható, és számos érvet fel is hoznak. Én mindig azt tartottam, tiszteltünk kell annyira az emberi létet, hogy az állam ne engedje meg elpusztítását. Hasonlóan vagyok a doppinggal is. Tudom, hogy a versenysportban, amelyik talán a legnagyobb szórakoztató iparág a világon, kiirthatatlanul jelen van a dopping. Mégis szeretném, ha nézők tisztelete, a versenyzők egészségének a védelme érdekében a lehető legkisebb mértékre szorítsák vissza, és legyen éppúgy tilos és üldözött, mint az engedély nélküli abortusz, vagy a betegek önkényes halálba segítése.

 

Ui: Hát ez nem lett rövid, meg abba se vagyok biztos, hogy meg lehet érteni, de ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor köszönöm, hogy meghallgattál. Úgy gondolom, hogy te, aki annyit dolgoztál az amatőr sportért, biztos meg fogod érteni.